1930-ban a DGT jogutódja váratlanul úgy döntött, nem kívánja tovább folytatni a szénkitermelést Pécsett. Közös megegyezéssel Jicinksy végül 1931. január 1-jével a nyugdíjazását kérte és kényszerűen hazatelepedett, elhagyta Magyarországot. A Kollégium vezető nélkül maradt tagjai egészen 1938-ig leveleztek vele. Ekkor az Anschluss következményeként a vállalatot a Hermann Göring Művek részévé tették és az Aknát a háborús termelés szolgálatába állították. Az első években még megtartották az Akna eredeti munkatársi gárdáját – így a Kollégium tagjait is. A német megszállás előkészítése során azonban, mint hadüzemi dolgozókat, mindannyiukat deportálták, a bányát pedig bezárták. A gép magára maradt, a termelés leállt. Bár Jicinsky elviekben számolt a lehetőséggel, gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartotta, hogy a gépnek – a gondoskodás megszűnése miatt – valaha is önállósulnia kellene. Ám a gép éhezni kezdett. Az éhségérzet tudatosította benne a létezését – biológiájának ezen első tapasztalata hozta létre önálló tudatát. A létfenntartás természetes reakciójaként emberi értelemmel telített gépagya először az Akna azon részeit kezdte felemészteni, amelyek nem tartoztak a „testéhez”, pusztán otthonául szolgáltak. 1945-ben a potsdami egyezmény értelmében a Német Birodalom javai között szereplő DGT is a Szovjetunió birtokába került. A Kollégium alig néhány tagja tért vissza épségben a birodalmi lágerekből. Elborzadva látták, hogy a gép öntudatára ébredt – s immár minden élő szövetbe képes behatolni, és onnét táplálkozni. Hiába igyekeztek ismét kapcsolatba lépni Jicinskyvel, önerőből pedig nem sikerült újjászervezni a Kollégiumot. 1954-ben, látva a gép erőszakos terjeszkedését, még egy erőtlen próbát tettek, hogy a pécsi Szénbányászati Tröszt nevében hivatalos látogatásra hívják az ekkor 84 éves idős urat. Azonban a csehszlovák állam megtagadta a kiutazást – Jicinsky soha többet nem léphetett be Magyarországra. 1959. május 2-án, otthonában hunyt el. A gép végképp gazda nélkül maradt, ám a szén-módosulatok révén már nano méretben is képes volt magát beépíteni a városi élő szervezetekbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1980-as évek közepére a szénvagyon teljesen elapadt, 1989-től kezdve a szénvállalatot szanálták és felszámolták. Az Utópia Kollégium leszármazottai a nagyapák naplói alapján az ezredforduló környékén rekonstruálták Jicinsky és a Kollégium történetét. Felfedezték az Akna titkát, és ennek alapján rájöttek arra, hogy mára a gép gyakorlatilag minden városlakó tudatába befészkelhette magát – így az övékébe is. Mivel a gép az emberi tudatba eszi be magát először, ezért csakis a tudat feletti kontroll visszaszerzésén keresztül lehet legyőzni a masinát. Ehhez kritikus mennyiségű kreativitást kell kifejteni, ugyanis ez olyan neurokémiai folyamatokat indít be az agyban, amelyek révén a gép részecskéi, mint idegen anyagok, kilökődnek a szervezetből. Erre a rendkívüli erőfeszítésre egy közös szeánsz keretében teszünk kísérletet, megalkotva a transzhumán gép modelljét. Ez a szeánsz a még Jicinsky idejében létrejött szokásra utal vissza, amikor a Kollégium tagjai minden májusban ünnepséggel emlékeztek meg a gép üzembeállításáról. A résztvevők a játék során, mintha csak a saját agyukban-testükben barangolva önmagukat ébresztenék fel, a gép működésbe lendülésével a közös alkotás sikerét ünneplik. A gép szimulációja egyben tehát műalkotás is, amelyet működés közben szemlélhetnek a résztvevők.