Nem egészen világos; a felsorolt program-színház, koncert, kiállítás, DVD bemutató- mind a három napon lesz, vagy a három napon egy-egy programra kerül sor? És hány órakor kezdődik?

Szevasz Veil,

a program mindhárom nap azonos, és mindhárom nap 18:00-tól kezdődik.
Ne felejts el regisztrálni!

Az Anyalógia kapcsán felmerült gondolatok

Olyan, mintha a művész-pályák szakaszainak megszokott sorrendje megcserélődött volna. Azon nem kapom fel a fejem, ha azt olvasom, egy művész pályarajzában, hogy először vad, nyers volt, zabolátlan őszintesége szétfeszítette a hagyományos formai kereteket, majd később munkái kiérleltebb, klasszikusabb alakot öltöttek.
A Krétakör a korábban rendezett darabokban jó pár színházi formát kipróbált - alaposan kipróbált. Gondos, szöszölős, részletező munkafolyamatok voltak sejthetők az egyes előadások mögött. A rengeteg sziporkázó öltet lenyűgöző és befogadóbarát rendbe állt össze.
Most mintha konceptuálisabbá vált volna a Krétakörben folyó munka. Az előtoluló gondolatcsomók pedig kevésbé kötik magukat a klasszikus tánclépések betartásához.
A klasszikus alatt mindenféle kortárs színházi trendbe illeszthetőt értek persze.
A megértésemnek is új, más utakra kell kanyarodnia, olyan ösvényekre, amik kevésbé, vagy egyáltalán nincsenek előttem kitaposva. A járatlanság jelentkezhet bizonytalanságként is (ha megfelelni akarok); és jelenthet szabadságot is a fantáziának.
Az egymást váltó korszak(asz)ok sorrendjében az is meglepő, hogy a rendező éppen azután kezdett el nyíltan és nyilvánosan személyes témákról szólni miután megházasodott, gyereke született. Az élet ezen területét a szokások szerint inkább zárt titokként, intimitásként kezelik az egyébként nyilvánosság elé lépő emberek. Az időpont meglepő; az őszinteség pedig talán éppen ezért nem kamaszos dühös lázadás, meggondolatlan merészség; hanem inkább megfontolt (ön)ajándékozás.

Bejön két meztelen ember. Megállnak velünk szemben, meghajolnak. Már nem játszanak - legalábbis hagyományos értelemben nem a karakter, hanem az azt magára öltő színész köszöni meg a nézők tetszésnyilvánítását. Ilyenkor már leveszik a parókát, lecsatolják a falábat.
(A meghajlás: tiszteletadás. Ez fantasztikus! A színészek, akik dolgoztak, akikért a közönség lelkesedik (rajong) kifejezi tiszteletét az őt figyelőknek. Ahogy a miniszter azt jelenti szolga, ahogy Jézus tanítványai lábát mossa. Olyan gesztus ez. Ha valóban őszinte: varázslatos. Hogyan alakult vajon ki ez a szokás? Amikor az Erzsébet-kor színházában a színészek az udvar számára játszottak? Régebben, korábban? Jó lenne találni valami egyértelmű jelet, ami ma azt fejezi ki: tiszteletet adok neked.)
Emlékszem a W végén a hordóból kimászó Láng Annamáriának már készítették a köpenyt, hogy abban hajolhasson meg. Most itt van a meghajlásnál két gyönyörűen megnyílt emberi test. A színészek önmaguk, majd tapsunk örömére egymásra mosolyogva felöltöznek.

Kemény előadás ez, nekem nagyon. A barátom, aki eljött velem megnézni, másnap ment a Jégre a Nemzetibe. Nekem ez durvább annál. Nincs körülötte semmiféle hagyományos csinnadratta, sokkal kevésbé van eldolgozva. Noha a Jégben talán jóval keményebb dolgok történnek, vagy legalábbis hosszabban; ott az a körülmény, hogy egy történetet nézek, nagyon eltávolítja az akciók brutalitását. A színész és a szerep kettőssége szépen leválasztja az embereket arról, amit csinálnak. A történet rendje magába illeszti a tevékenységeiket.
Az Anyalógiában a gyerek az éjszakai nyűgöt jelent a szülei számára, a párkapcsolat(ok) pedig elrontott, félresikerült, egyoldalú közösüléseket, széteső, vádaskodó beszélgetéseket. És egy rémületesnek hangzó verekedést, vagyis inkább a nő megverését. Annyira sűrűn, kibogazatlanul, és kiegyensúlyozatlanul kerülnek egymás mellé az egyik végletes érzelemkifejezésből (agresszió) a másikba (szexuális éhség) csapó jelenetek hogy első körben fölülírnak minden megoldásbeli felfedezésnek való örömöt bennem; az élőben látott, és képen közvetített jelenetek közötti távolságból fakadó jelenlét-játékot; a gyönyörűséges ötletet, hogy a szaxofonos reprezentálja a gyereket, a rengeteg színészi apróságot (apró őszinte gesztust): ahogy Lilla nem tud mit kezdeni a szopás után kapott zsepivel, ahogy Zsolt a meztelen talpát törli a szőnyegen, mielőtt visszabújna az ágyba...

Zsolt vár a gyereket altató Lillára, épp elkezdtek volna szerelmeskedni, amikor bőgni kezdett. Várás közben maszturbálni kezd.
Amikor valami nagyon leköt, lázasan tevékenykedek; nem jut eszembe önkielégíteni. Ha nincs olyan feladat, ami eléggé motiválna, ahhoz hogy teljesen átadjam magam neki; akkor fordítom a másmerre le nem kötött energiákat magam felé. A motiváció energiaforrás és energiaemésztés is: egy energiamozgást generáló csatorna. Motiváció nélkül az energiák megrekednek, panganak.
Vékony határ választja el az önkielégítést az önátadó szeretkezéstől. A férfi biztonságot keres: oda akarja dugni testének egyik részét (ha már az egész nem fér be), ahonnan egykor kijött.

Alig ismerem azokat az embereket, akik ebben a munkában benne vannak, csak köszönés-szinten. Nehéz nem önvallomásként érteni, amit látok, és nehéz valakiből ezt látni, mert nagyon sűrűn fogalmazódnak meg a küzdelmek, olyan küzdelmek, amik - talán pont a feloldás hiányából lehet erre következtetni - nagyon aktuálisak. A nehézséget az jelenti talán, hogy egy személynek mindenféle regisztere van, és egy ismerkedés során nem ennyire szelektáltan csak az egyik kép rajzolódik ki. Sőt gyakran a problémás, küzdelmes rész marad némán leginkább. Az őszinteségre őszintén kell válaszolnom. El kell mondanom mit láttam, mit jelent nekem, miért nehéz látnom.

A végén lévő zuhanyzós (megtisztulós) gyengéd ölelkezés nekem nem jelentett feloldást; inkább remény-kifejezést: akarjuk, hogy jobb legyen.

Szevasz Bálint,

legelőször is, a meghajlás analógiájára - megtisztelő, hogy ilyen részletességgel mesélsz az általad megéltekről. Bár nekem nem volt szerepem a tegnap este során. Gondolkodnom kell egy keveset még, de holnap megfogalmazok majd valamiféle reakciót - bár ha addig összefutunk, akkor inkább élőszóban kerítek erre alkalmat.

Én már megköszöntem élőszóban Bálint gondolatait. Nyomtam neki, hogy tegye föl a blogra. A feloldás hiánya valóságos élményem, pontosabban képzeletbeli, mivel nem történik meg, csak utalok rá. Számomra ez azt jelenti, hogy gyakran csak érezzük azt, amit el szeretnénk érni, de még nem éljük meg. Az Anyalógiában semmi sem pont olyan, mint a valóságban, sokkal inkább annak vetített mása: álom, képzelgés vagy emlékezetkiesés. Az első nap közönsége nem ugyanazt látta, mint amit a két másik alkalom látogatója. Kihúztuk az erős kezdést, mert túlságosan megzavarta a nézőket, akik így képtelenné váltak a feloldódásra. Persze lehet, hogy ez az összetétel egy másik napon másképp reagált volna ugyanarra, de ezt már sohasem fogom megtudni. Én azt a következtetést szűrtem le, hogy az este jobb hangulata érdekében lemondok az első jelenetről, és rögtön a Cenerentola áriával nyitunk. Ez a döntés kicsit visszaigazította a látottakat egy hagyományosabb ívhez, ami talán könnyített a szorításon, és az előadást komikusabb irányba tolta el. Volt aki filmként nézte az egészet, volt, aki számára Raunschburg Jenő Családi kör magyarázataithoz hasonlította, de a legvége megérintette, volt, aki röhögött, és volt, aki unatkozott. Csütörtökön inkább ijedtséget éreztem, meg zavart, amelyek blokkolják a gondolkodást. Sztem sem volt tiszta sok minden. Ez voltaképpen egy tanulmány. A téma és a feldolgozásmód nagyon izgat. Érdekes volt megtapasztalni, hogy hat a nézők reakciója a játszókra (és persze rám is). Szomorú voltam, amikor nem kaptam visszajelzést, akkor meg dühös, amikor elcsúsztunk a szimpla komédia felé. Persze a családi éjszakának tagathatatlanul vannak francia filmvígjátékokból ismert elemei, az első rész meg olyan, mint valami rítus a diákszínjátszó fesztiválról. (Persze lehet ez a kettő fotómontázs és mozgókép is, vagy emlékek és a jelen, vagy röhejesség a kegyetlenségben és kegyetlenség a röhejességben, meg bármi más is.) Most vágjuk össze a képi anyagot, hogy megnézhessük újra, mit is csináltunk, és azt hol rontottuk el, illetve, hol találtunk használható anyagot.
A házasság kemény cucc. De kinél nem? Az együttélést gyakorolni kell. Mindenkinek, mindenhol. A kitárulkozás meg csak egy válasz az egyre csak dagadó önfényezésre.
De ami igazán érdekel, az az, hogy miről énekel a gyerek, mialatt altatni próbáljuk.
Ha valaki még írna nekünk, annak nagyon örülnénk.
Még egy dolog, ami érdekes lehet, hogy Bergman Rítusát, Cassavetes Egy hatás alatt álló nőjét és Trier Antikrisztusát néztük meg együtt a próbák előtt. Ezekről beszélgettünk, mielőtt kiterítettük volna egymás elé a magunk történeteit.

...rögtön az elején akkor leszögezném, hogy én a csütörtöki előadást láttam, de nem éreztem magam arconcsapva, vagy megijesztve, csak amennyire muszáj. Én mindig örülök, ha valamit élőben látok, tőlem három méterre, ilyenkor diadalmámorban ugrál bennem a voyager, szeretek a buszon is hallgatózni, étteremben nézelődni, belelesni mások életébe; most is, mintha lukat fúrtam volna a falra és átnéznék a szomszékékhoz, vagy mint amikor gyerekkoromban időnként arra ébredtem szombat reggeleken, hogy a mellettünk lakó nő férje hazajött Jugoszláviából, ahol tudósító volt, vagy mi, és most bepótolják az egész hónapot, aztán mikor a lépcsőházban találkoztunk - csókolom Magdi néni - erősen kellett arra gondolnom, hogy a szomszéd néni szomszédnénisége legyen meg, ne egy dévaj, szexéhes nőszemélyé ... a személyek regiszterei, ugye...
Azért most örültem, hogy egyedül voltam, könnyebb ezt magányosan.

Meg azt sem feszegetném, hogy valóság kontra fikció, mert ez tévút - valami a színpadon (vagy hol) nem attól lesz hiteles, hogy ez mind pontról pontra így történt, és persze hiteltelen sem lesz egy teljesen kitalált történet. Meg jobb is, ha az ember nem firtatja az ún. igazságot, mert könnyen belegabalyodik és úgy jár, mint Grecsó Krisztián földijei a Pletykaanyu megjelenése után (bár, itt nem másokat teregettek ki az alkotók, hanem magukat, de a mechanizmus ugyanaz, illetve mit is beszélek, ott sem a szomszédok lettek kiteregetve, csak ők gondolták úgy...). Tehát semmi sem pont olyan, mint a valóságban, mégis megérint, mert hiteles, mert magamat látom, meg még millió másik anyát vagy házastársi kapcsolatot, ahova beférkőzött az a bizonyos "harmadik".

Mögöttem, mikor vége volt és felgyulladt a vilany, egy lány rögvest leszögezte a párjának,hogy mennyire csalódott, mert ez kb. egy közepes jegyesoktatás volt. De miért is ne? Szeintem is jobb lenne,ha nem olyan valaki tartaná a "jegyesoktatást", aki még sosem élt együtt senkivel, és nem is fog, és még sosem szült neki senki gyereket, és nem is fog. Az én gyerekemnek már nem lesz Családi kör (nekem még volt), de ilyen még lehet...

A Cenerentola különös választás, ha azt akarjuk, hogy a valakik, akiknek játszunk "ne csússzanak el a szimpla komédia" irányába. Mert nem komédia ugyan, de opera buffa, ahol a végén happy end van, mint ahogy az alcím szól: "...avagy A jóság diadala", tehát a végén vidámak vagyunk, feloldódunk, és ha egyszer már el vagyunk távolítva mesterségesen a saját - igenis, saját - történetünktől a kezdeti felütéssel, akkor engedjenek vissza minket - erre jó a nevetés, saját magunkon nevetgélünk, amikor szuszog a szaxofon. Egyébként is az a személyes tapasztalatom, hogy ha az ember brutalizálva van nézőként, akkor belekapaszkodik mindenbe, bármibe, amin kuncogni lehet, ennyiben, és csak ennyiben kapcsolódnék a Jég c. előadással kapcsolatos felvetéshez. Lehet, hogy a Hamupipőke rossz helyen van befejezve, mert a szegény lány elnyeri álmai hercegének szerelmét, a rosszak csak azért nem bűnhődnek, mert a szegény lehány jófej és megbocsájt nekik - non piú mesta..."most minden bajnak, szenvedésnek már vége" - , aztán nyilván elmennek nászútra. És akkor most kezdődhet a történet: két hét után hazamennek, otthon van néhány kifizetetlen számla a postaládában, csetres a mosogatóban, meg gyerek a hasban. Kezdődhet az élet.

Egyébként sziasztok!
Gubucz Viki

Sziasztok!
Én is csütörtökön voltam a Bázison,írok egy kicsit.

Megvallom őszintén, kicsit félve indultam neki az aznapi estének, de kellemesen kellett csalódnom.
Az elmúlt 5 év Krétakör előadásait mind láttam, néhányat többször is, és mikor meghallottam, hogy átalakultok mérhetetlenül szomorú és bizalmatlan lettem...Elmentem a kiállításra, ami akkor nem nagyon dobott föl, később pedig a Bázison lévő e.a.-ra, abban már sok rész volt, ami lenyűgözött.
Csütörtökön az előadás kicsit földbe döngölt(ez nem negatív értelembe vett fogalom) nem is annyira az erős kezdés , mint inkább az őszintesége miatt (amiről Bálint is írt).Legalábbis én elkezdtem azon töprengeni, ez mennyire színház és mennyire 2 "civil" "magán"élete..
A film még inkább pozitívan hatott rám, a korábbi bizalmatlanságom átalakult. Azt láttam , hogy itt valami tényleg megváltozott, valami elérhetetlenből itt most egy mindenkit befogadni bíró és akaró csapat lett.
Mindenféle jót!
Zita.

Sziasztok Lányok,

először is köszönjük a véleményeiteket, jól esik, hogy a munkánk iránti kis számú érdeklődő komolyan, és végiggondoltan szól hozzá az általunk felvetett kérdésekhez.
Viki, sajnálom hogy nem találkoztunk, és baromira irigylem, hogy a csütörtöki "verziót" láthattad, mert nekem az sajnos kimaradt - vidéki kirendeltség, ugye. Annyi bizonyos, hogy nagy nap lehetett, mert nálam a legkülönbözőbb végletek csapódtak le a látottak megítélése kapcsán.
Annak külön örülünk, hogy visszataláltál - ismeretlenül - hozzánk, Zita. Köszönjük, amit a befogadó képességről, nyitottságról írsz - ez deklarált cél, és sokszor vagyunk elbizonytalanodva annak kapcsán, hogy nem vagyunk-e kontraproduktívak; a nyitottságként értelmezett gesztusaink nem lehet, hogy épp távolságot szülnek? Az ilyen és ehhez hasonló megerősítések segíthetnek nekünk is a helyes arányok megtalálásában.
Bálint, most mehetünk a Csarnokba, és kimerítően válaszolni fogok a felvetett dilemmákra.

Óvodások farsangi jelmezbálos fotóit nézem, 2 napja készültek. Egészséges, szép gyerekek, több mint száz fotó, de szinte alig látok mosolyt. Feszült, kedvetlen arcok, tömeg, zsúfoltság, de egyedül van mindegyik, külön-külön, semmi könnyed felszabadultság,’ nézz hosszan egy gyerekarcra, ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik’ -csak ez jár a fejemben.
Meg Schilling arca, amikor a NOL videón megkérdezik tőle, hogy szabadnak érzi-e magát. Meg még azt is megkérdezik, -ezredszer-, hogy megérte-e, feloszlatni a hagyományos színházi társulatot.
Én pénteken voltam ott, nekem ez a kezdés is elég kemény volt, de ez nem baj, Egy olyan kultúrában, ahol a kutyát megkötik, a gyereknek hallgass a neve, az iskolákban a gyerekek egymás mögött ülnek katonás rendben és föléjük emelkedik pulpituson a tanár, nem könnyű ilyen színházat csinálni mint az Anyalógia. A frakkos szmokingos, kényelmetlen székeken feszengő, jókora mazochizmust igénylő komolyzenei koncertek világában, ahol ’befogadó’ ’hallgató’ pária vagy,itt vajon a zavarodtól és a téblábolástól észreveszed-e, hogy az itteni A szabadulóművész analógiájában benne vagy a zenében, részese lettél , köztük vagy.

Azt mondjátok terápia ez, valóban az is, de színház is, ha az eredeti értelmét és küldetését nézzük. Nincs ebben semmi új, azért mert a színész nem ágál és nem hiszi magáról, hogy ő maga Széchényi vagy Ádám, a rendező meg nem gondolja magáról, hogy ő maga az atyaúristen, attól még tökéletesen megfelelt ez az este annak, hogy ’a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyas túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.’
Nagyszerű volt az egész, úgy ahogy volt. (Abban viszont nem vagyok biztos, hogy a film a nyári akcióról azoknak, akik nem vettek részt benne-például nekem- sokat jelenthet, inkább rossz érzésem volt, hogy nem lehettem ott)

Árpád azt mondja, őt az érdekli igazán, hogy mit énekel a gyerek, amikor el akarják altatni. Ezt nem éreztem, csak a felelősség gyönyörűségének az ígéretét. Bánt, hogy a végén elmegy a szaxofonos, hova megy? A férfi és a nő kapcsolatában, itt ebben a helyzetben, elsősorban a nő dominanciáját láttam, a férfi mintha csak reagálna mindarra, amit Lilla tesz.
Az, ahogyan szavak, értelmes, artikulált mondatok nélkül át tudtátok adni ennek a helyzetnek a mélységét, az nagyon komoly háttértudást feltételez. Aggaszt, hogy azok a fiatalok, akik ezt nézik, átélik, esetleg hites oktatásnak tartják, hogyan fognak eljutni az érzelmi intelligenciának erre a fokára?

Azt tudnotok kell, hogy én leginkább koromnál fogva nemigen tartozom a célközönségetekbe. Én már többszörösen átéltem a szaxofonos betolakodását, mert ez ám sokszor jön, nem csak gyerekként, jön, mint a gyerekeid párja, aztán a gyerekeid gyereke-nincs vége, nincs nyugalom, van még dolgotok.

(Miközben ezt írtam, hallgattam a negyedik koncert most feltett hanganyagát-, no, szóval ’ A világ van, rossz és irreális. Isten nincs, jó és reális)

Szombaton voltam.

Köszönöm.
A dal olyan, mint valami beszéd. Kommunikációs forma, sima költészet.
Figyelem, ahogy a kislányunk próbálkozik, és irigylem az energiáját. Eszmélet. Ez kattog a fejemben.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
www.youtube.com/watch?v=AZkJ0aPDKZk
Aztán tisztába teszem, mert az sokkal fontosabb.

Sziasztok,
egy kicsit távolról térben és időben is, de miután megvettem a legutóbbi otthoni utamon a Szabadulóművész dvd-t, feljöttek azok az élmények amiket átéltem a projekt egésze során és azt éreztem, hogy ha csak egy pár hétre, de a közösség részévé váltam, így mindenképpen meg kell osztanom Veletek a számomra most legfontosabb dolgot. A majálison a közös éneklés után feleresztett lufi a kívánságommal teljesült....jelesül a Krétakör(2009) majális után 1 évvel kisbabánk fogant:)
Hajlik a bojza fa hmmmmmmmmmmmmmm:)
Üdv. Nektek a ködös Albionból
Gabriella

Gratulálok, Gabriella! És nagyon örülök, hogy "segíthettünk"! Egészséget és boldogságot! És persze türelmet, mert a kisemberek még a nagyoknál is keményebbek.

Huh, Gabriella, ez nagyon finom szakmai bók, hirtelen nem is tudom mit lehetne rá írni, ezért csak sután-kurtán annyit mondanék, hogy köszönöm, köszönjük!

@GabriellaSZ:
Ez nagy-nagy öröm! Gratulálok!
Minden jót Nektek:
v.