A héten indítjuk útjára a Káva Kulturális Műhellyel közösen készített, Akadályverseny című rendhagyó színházi nevelési foglalkozást. A program (amelynek előkészületeiről itt és itt olvashattatok) újabb jelentős lépés a 2007-ben a hamlet.ws-sel megkezdett úton, amelyen járva új közönséget, újszerű módon kívánunk megszólítani. A hazai drámapedagógia élenjáró csapatával annak érdekében fogtunk össze, hogy a mindkét társaság részéről vallott mottó, miszerint „a dolgokra való rákérdezés egyértelműen alkotói tevékenység” egy új minőségű projektben valósulhasson meg.
A foglalkozás során …
…. azt állítjuk: Az emberi csapdahelyzet magában hordozza a szabadulás lehetőségét.
…. feltesszük a kérdést: Lehet-e ma az iskola közös ügy, válhat-e a diákok számára is fontossá a működtetése?
A foglalkozás sok tekintetben eltér egy hagyományos színházi nevelési foglalkozástól. A színházi és drámapedagógiai részek közös dramaturgia mentén haladva, a diákok saját közegében, az iskola tereiben valósulnak meg. A fiatalok benne vannak az események jelen idejű alakításában, ez lehetőséget kínál a számukra, hogy több konkrét szerepbe (diákok, tanárok, szülők) belépve vizsgálják a központi eseményt (vagyis, hogy ellentmondások vannak az iskolában).
Miért színházi nevelési foglalkozást hozunk létre?
Mindkét társaság a színházi nevelésben egyedülálló pedagógiai módszert és játéklehetőséget, a színházművészet és a reformpedagógia legjavát ötvöző műfajt lát. Egy jó színházi nevelési program olyan élményben részesíti a résztvevőket, amely az őket körülvevő világ megértésére és az ahhoz való viszonyuk aktív kialakítására sarkall. A fiatalokat (az Akadályverseny célcsoportja a 13-15 évesek) önálló tapasztalatokkal rendelkező autonóm személyiségeknek tekintjük, akiknek lehetőséget kell teremteni, hogy biztonságos környezetben tegyék próbára és alakítsák értékrendjüket, hogy egészséges, szociálisan gondolkodó tagjai lehessenek társadalmunknak.
A foglalkozás hangsúlyosan vizsgálja az iskolai szabályrendszert: reális-e, hogy diák, tanár és szülő együtt hozza létre és működtesse az intézményt? Azon általános tudás, tapasztalat megkérdőjelezése a célunk, hogy a dolgok csak megtörténnek velünk, hiszen sokszor mondjuk: „mi közöm hozzá, én úgysem tehetek semmit”. Játékunk a tehetetlenségre való rákérdezésként is hatást kíván elérni.
Az előkészítési szakaszban a színész-drámatanárok megismerik az osztályt, a közvetlenül szerzett tapasztalat beépül a foglalkozásba, ami ez által mindig más, helyzetre szabott.
A játék használja és átlényegíti az iskola tereit, a fiatalok végig helyzetbe hozva aktív formálói a történetnek, s az iskola valódi tanárai is lehetőséget kapnak a szerepbe lépésre.
A folyamat közös reflexiós szakasszal zárul, s mivel eredményeit tudományos kutatás és dokumentumfilm rögzíti, az utánkövetés és a hatásvizsgálat is biztosított.
A foglalkozás Schilling Árpád rendezői elvei mentén Bori Viktor, Gáspár Máté, Sereglei András, Szeder Kata, Takács Gábor és Terhes Sándor közreműködésével jött létre. 2010 januárjáig mintegy 15 fővárosi általános iskolában és gimnáziumban kerül bemutatásra.
