Mint azt a közelmúlt során észrevehettétek, a Krétakör jelenlegi tevékenységében fontos szerep jut a legfiatalabb generációkkal folytatott munkának, illetve az olyan aktivitások támogatásának, melyek az óvodásoktól a középiskolásokig mindenkit partnerüknek tekintenek. Az elmúlt időszakban ehhez a tevékenységhez kapcsolódott a Vabababa Macskefecska című bemutatójában való részvételünk, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közös, Akadályverseny című színházi nevelési foglalkozás létrehozása (melyet a következő évad során folytatunk), de a Szabadulóművész apológiájában is megtalálhatók azok a törekvések, melyek a legfiatalabbak bevonását célozták (Oxitocin, artProletarz csapatjáték).
Ugyanezekhez sorolható a Juszcák Zsuzsa által szervezett Diákszínházi estek című eseménysorozat a Marczibányi Téri Művelődési Központban, melyben Árpád is részt vett közreműködőként. Alább az ő gondolatait olvashatjátok a rendezvénysorozat jelentősségéről, innen pedig letölthető az elmúlt évad programja, amely kedvet csinálhat a következő évadban is folytatódó sorozathoz.
Gondolatok a Marczibányi Téri Művelődési Központ Diákszínházi Estek című eseménysorozatáról
A magyar diákszínjátszó mozgalom új hulláma szakított azzal a hagyománnyal, amely szerint az iskolai színjátszás a professzionális színészképzés előszobája. A Marczibányi Téri Művelődési Központ keretein belül megvalósuló, Juszcák Zsuzsa által szervezett Diákszínházi Estek sorozat zömében olyan középiskolai csoportokat mutat be, amelyek rangos díjakat nyertek, és amelyek vezetői épp annyira vallják magukat színházi szakembereknek, mint pedagógusoknak. Éppen ezért, amiket láthatunk voltaképpen játékos formában zajló önismereti gyakorlatok, professzionális színházi eszközökkel megvalósuló pedagógiai programok. Nekem abból lett elegem az ún. színházi szakmában, hogy nem leltem benne a szakmát, csak a hagyományok kóros tiszteletét, itt azonban rendkívül sok értékes tapasztalásra tettem szert a találkozások alkalmával. Jól esett értelmesen elbeszélgetni mind a rendező-tanárokkal, mind a színész-diákokkal. Ami a leginkább meggyőzött a (kellő szakértelemmel megvalósított) színházi tevékenységben rejlő kompetencianövelő lehetőségről, az azoknak a diákoknak a szellemi függetlensége volt, akik kortárs, saját problémára fókuszáló, kollektív írásműből született, gyakran improvizációk sorozatából álló előadások szereplői voltak. Ők beszélgettek a legnyíltabban, ők viselték leginkább közösen a létrehozott produkcióval járó terheket, ők voltak képesek egyedül is megnyilvánulni tanári segédlet nélkül, és ők voltak azok, akik nem feltétlenül képzelték el a jövőjüket egy professzionális színház kötelékein beül.
A Diákszínházi Estek egyben a közönség új vizsgaterepe is. Ha úgy tetszik, a közönség új hullámáé, azoké, akik képesek összehasonlítástól mentesen az előttük zajló eseményekre koncentrálni. Itt ugyanis nem az a legjobban sikerült alkotás, amelyik a leginkább hasonlít valamelyik mainstream színház színpadán látható mű stílusához, eszköztárához, világlátásához. Itt az a menő, akinek saját világa van, pontosabban gondol valami sajátosat a világról, aki meri vállalni az önkifejezés kockázatát, aki civil létére alkotni merészel.
A Diákszínházi Estek bátor emberekről/emberekhez szóló eseménysorozat. Olyanokról és olyanoknak mesél, akik mernek önállóan gondolkodni, akik nem a szomszédjuktól lopják a véleményüket, akik mernek a szívükre hallgatni, és akiknek legalább annyi sütnivalójuk van, hogy pontosan tudják, miben vesznek részt.