1. A FELKÉRÉS
2009 nyarán érkezett stábunkhoz a felkérés a Hungarofest Kht. részéről, hogy a 2010-ben megvalósuló programévben hozzunk létre egy színházművészeti eseményt, amely „A szabadulóművész apológiája”-nak analógiájára, egy városterápiás akciósorozatot eredményezne Pécsett.
Ügyvezetőnk, Gáspár Máté, Szalay Tamással – a Pécs 2010 művészeti vezetőjével – folytatott megbeszélését követően egy levelet küldött a Krétakörös stábtagok részére (idézet az eredeti levélből):
1, a projektünket kifejezetten a város olyan részén látnák szívesen, ami fehér folt, periferikus, a nagy rendezvények által kevéssé lefedett terület
2, nagyon támogatják azt a szándékot, hogy nem neves művészekkel, hanem helybeliekkel, lakosokkal, civilekkel, diákokkal (is) dolgoznánk
3, örülnének, ha a város elhagyott/elfeledett közösségi tereit (is) bejátszva valósulna meg az akció(sorozat), a szó kortársi értelmében vett utcaszínházra számítanak, ami elsősorban a közösségi terekre fókuszál, azokat köti össze az utca segítségével
4, minden iskolai-képzési leágazás különösen welcome
5, az akció mutatásának hosszát az anyag ismeretében mi határozzuk meg
6, az akció végpontja május 1. lenne – mindazzal, amit ez a majális jelent(het) nekünk.
7, várnak augusztusban helyszínek bejárására – összesen tehát mintegy 8 hónap áll rendelkezésre
Művészeti vezetőnk, Schilling Árpád, a 2010-2012 között megvalósítandó tervek ismertetésekor a Pécs 2010-es munkánk jelentőségét így fogalmazta meg:
Az öngondoskodás bizonyos fokú kreativitás nélkül elképzelhetetlen. Ezért is szükséges a kisközösségek konstruktív hozzáállásának fejlesztése. Ennek egyik eszköze lehet a kreatív közösségi gyakorlat, dramatikus szocio-játék.
Az ősz folyamán hozzánk csatlakozó munkatársunk, Fazekas Bálint, a fentiekkel egy időben – de tőlünk függetlenül – egy magánlevelében így írt az akkori pécsi helyzetről egy barátjának (levelét a nyár folyamán meghirdetett 100 millió forintos civil keret kijelölése kapcsán fogalmazta):
A civil szervezetek egy projekt keretében ebből a pénzből össze tudnának hozni egy olyan "nagy felvillanást", amely valódi híreket és érdeklődést generálna. Ha szigetszerű programokra és hangosabb civil szervezetek szájának betömésére megy el a pénz abból sok maradandó nem lesz. (…) A pénzt nem kiosztani kell közvetlenül, hanem oktatásra, fejlesztésre fordítani egy olyan hálózati együttműködés kinevelésére, amely profin menedzseli a saját részét egy komplex projektben. (…) Hogy mi is lenne ez a projekt? Egy iskola ahol a vizsga a szervezet számára a saját programjának lebonyolítása, dokumentálása, hatásainak kiértékelésével együtt. A programok azonos értékek mentén tervezetten egymáshoz igazítva, reklámozva, nemzetközi szinten is értékelhető módon (ez nem a grandiózusság függvénye) - Ehhez kellene ez a 100 mFt.Ha a civil szervezetek magukba néznek, láthatják: ők is hibásak abban, hogy ide jutottunk.
A munkát 2009 szeptemberében kezdtük meg. A Hungarofest 15.000.000 Ft (bruttó) összegben határozta meg az ekkor még „Tranzit” munkacímen futó projektünkhöz való hozzájárulása mértékét.
2. TEREPMUNKA, ELŐKÉSZÍTÉS
2009 folyamán alakítottuk ki a partneri viszonytazokkal a helyi oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, kreatív műhelyekkel, cégekkel és magánszemélyekkel, akikkel 2010 januárjától kezdődően először a tervezés, majd februártól kezdődően a megvalósítás fázisaiban dolgoztunk együtt. Vállalásunk szerint a helyiek javaslatait és a kapacitálható szervezeteket kívántunk egymás mellé rendelni egy olyan előadóművészeti esemény keretében, amely a kívülről érkező, beavatatlan nézők számára is élményszerű bevonódást kínál – vagyis megfelel a színházi előadásokkal szemben támasztott alapvető követelményeknek.
A Pécs-2010 programév Takáts József által megfogalmazott, „A határtalan város” c. koncepciójának fókuszában a város identitásváltásának kérdése állt:
Hogyan lehet élettel telíteni kiürült ipariépületeket vagy egész gyárakat kulturális és művészeti tevékenységek odatelepítése révén; hogyan lehet a városi környezet művészi átalakításával érdekesebbé tenni a városi élet mindennapi rétegét; hogyan lehet örökségipari beruházásokkal felújítani a történelmi városrészek épületállományát és közterületeit; hogyanlehet fejleszteni a város kreatív iparágait, szimbolikus gazdaságát, s ott tartani a településen a fiatal, kreatív nemzedékeket.
Számunkra ez a cél értelmesnek és szükségesnek is tűnt, ezért határoztuk meg fókuszpontként Pécs bányászmúltját. Az eseménynek tehát egyrészt emléket kell állítania, másrészt az örökölt múlt újraértelmezésével kapcsolatban kell javaslatokat tennie, sőt talán állást is foglalnia.
Hamar kiderült, hogy a három napban főszerephez kell juttatnunk a gróf Széchenyi István Aknát, ezt a csodálatos ipari műemléket, amely egyszerre hirdeti a múlt érdemeit és a jelen áldatlanságát.
A bányászmúlt megismeréséhez, a még élő bányászok felkutatásához a PTE Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékének Szijártó Zsolt által vezetett kutató csoportja nyújtott segítséget. Külön kiemelést érdemel Kukai András, volt bányamérnök, akinek áldozat- és segítőkész hozzáállása nélkül nem nyíltak volna meg előttünk a bányászközösségek kulcsra zárt ajtói. A kutatómunka eredményeképpen összegyűjtött háttéranyagot egyrészt a fiktív, transzhumán, történet megírásában, másrészt az április 30-án lezajlott városi túrán hasznosítottuk. Ezúton is köszönjük Vokó János és Hámori Eta, a Pákolitz István Közösség Ház, valamint a Környezetünkért Közalapítvány segítségét.
A Krétakör Majális gerincét adó Utópia Kollégium gondolata és alapeszméje a már említett Fazekas Bálint kollegánk, és munkatársa, Szuhay Márton, 2005-ben megírt – és akkor nívódíjban részesült – pályázati anyagának volt a része. A fejlesztési terv szerint a gróf Széchenyi István Akna területén pécsi civil szervezetek és alkotó műhelyek bevonásával hozták volna létre az ötletgazdák a Jaroslav Jicinsky Utópia Kollégium elnevezésű kreatív gyárukat. Miután megismertük az eredeti elgondolást, azt javasoltuk, hozzuk létre a „gyárat”, kísérleti jelleggel, egy napra, amikor is a nézők szabadon igénybe vehetik annak szolgáltatásait: egy előre kialakított útvonalon végighaladva, kvázi kiállítás-szerűen, különböző akciókban vehetnek részt. Az ötletgazdák – Szuhay Márton és a vezetésével működő Kulturális Labor Szociális Szövetkezet – javaslatára aztán átalakítottuk az elképzelést. A Bérces Tamás (Polymorf Microbats) javasolta transzhumán eszmeiség beemelésével egy olyan előadás képe kezdett körvonalazódni, melyben az Utópia Kollégium tagjai egy, az Akna építésének idején létrehozott, és azóta önállósult transzhumán-gép megjavításával idézik meg az egykori alapítók szellemiségét.
Az emberi elme: öntudatra ébredt evolúció. Ez a definíció magában hordozza a poszthumán állapotot, tehát a transzhumanizmus a szellem evolúciójának aktuális állapota.A transzhumanizmus olyan formálódó spekulatív filozófia, amely szerint az emberi faj nem korlátozódik arra, amit a biológiai evolúció eddig létrehozott, hanem felteszi azt, hogy az emberiség belépett egy új, sokszor posztDarwiniánusnak nevezett korszakba, amelyben az embernek módjában áll irányítania a saját evolúcióját.
A gróf Széchenyi István Akna, mint helyszín előtérbe kerülésével egy újabb személy és csapat társult a projekthez:Csikós Gábor, építész DLA, és elkötelezett hallgatói, akik jelenleg az Akna építészeti feltárását végzik . Szívügyük a műemlék hasznosítása – így örömmel vállalták a performansz építészeti munkálatainak tervezését-kivitelezését.
3. A TERV
Hosszú hétvégében, egy háromnapos majálisban gondolkodtunk. Olyan ünnepi eseményt akartunk létrehozni, amely egyben egy dramatikus közösségi játék is. Ezt hívják – a kortárs előadóművészet fogalmai szerint – társadalmi performansznak. A dramatikus keretet a Krétakör adja a hely valóságos történelmének és legendáriumának felhasználásával, alkotói és szereplői a város lakói, nézői pedig mindazok, akik az EKF programjai iránt érdeklődnek városi, országos és európai szinten.
A történet alapját a fentebb említett pályázat és a gróf Széchenyi István Akna valóságos története szolgáltatta, amelyet egyéb történeti tényekkel és minket aktuálisan izgató ügyekkel, kérdésekkel egészítettünk ki.
A kerettörténet szerint a Kollégiumot a huszadik század elején Jaroslav Jicinsky, cseh-morva bányamérnök alapította, akit a Dunagőzhajózási Társaság hívott Pécsre, a hatékony szénkitermelés megtervezésére és lebonyolítására. Ennek a nagyszabású programnak a következményeként épült fel, többek között,gróf Széchenyi István Akna. Az Aknát Jicinsky, és a vezetésével létre hívott Utópia Kollégium tagjai, egy ún. „transzhumán” gépnek tervezték meg – erről azonban kizárólag a kollégisták tudhattak. A gép feladata a Kollégium szellemi energiáinak tárolása és továbbörökítése volt az utókor számára. Azonban a század vérzivatarai, végül pedig a szénkitermelés végleges leállítása után, 1989-től kezdődően nem volt, aki gondozza a gépet, ami így végül önállósította magát. Mivel szénhez már nem tudott hozzáférni, a környezete ellen fordult és abból próbálta meg kinyerni a működéséhez szükséges szerves anyagot. Így ment ez a 2000-es évek elejéig, amikorra a gép rombolásának jelei már a városban is nyíltan megmutatkoztak – deprimált emberek kerülgették az úton-útfélen megjelenő titokzatos gödröket. A hajdani kollégisták leszármazottai elhatározták, hogy új korszakot kezdenek és megjavítják a gépet.
Az új korszak a Kollégium legújabb évfolyamának szervezésével vette kezdetét. Ez egy pécsi középiskolások részére létrehozott játékban valósult meg. Ennek keretét a fent ismertetett, valós elemeket is tartalmazó fiktív történet adta. A játék a résztvevők számára fokozatosan kínálta fel az intenzív bevonódást. Első lépésként egy videóüzenetet kaptak az Utópia Kollégiumtól (továbbiakban UK), amelyben felvázoltuk a játék stílusát, alapproblémáját. Ezután jelent meg személyesen egy követ (Tarr Ferenc, a játék koordinátora személyében), aki felvázolta a játék ívét (milyen hosszú, mi jár vele, hová fut ki, stb.), illetve válaszolt a felmerülő kérdésekre. A feladatok megoldása során a résztvevők egyre többet tudhattak meg az Utópia Kollégiumról – az egymást követő akadályokon sikeresen végighaladók lehetőséget kaptak arra, hogy végül az Aknán létrejött előadás főszereplőiként részt vegyenek a Krétakör Majálisban. Az előadást egy 3 napos alkotótábor előzte meg, melynek során a gyerekekkel közösen alakítottuk ki az előadás koreográfiáját.
- nap
Április 30-án (péntek) délután egy GPS vezérlésű városi túrán vehettek részt az érdeklődők, amelynek során az UK keletkezéstörténete vált megismerhetővé. A bányászmúlt jeles színhelyeit bemutató vezetés során interjúkból összevágott hangjáték és a bányászközösség még élő tagjainak közreműködésével megvalósuló mikro-akciók idézték meg élményszerűen Pécs egykori dicsőségét.
A túrával párhuzamosan a városterápia nemzetközi gyakorlatát vizsgáló szimpóziumot tartottunk a Nádor Galériában. Az eseménnyel nemzetközi kontextusba kívántuk helyezni a Krétakör pécsi tevékenységét. Más városokban-helyszíneken létrehozott, hasonló szándékokkal, kérdésfelvetésekkel operáló európai művészeti projektekkel illusztráltuk: a hely-specifikus művészet módszere egyszerre alkotási és tanulási folyamat, amelyet az adott közösséggel való kreatív együttműködés és a hely társadalmi, kulturális, építészeti és történelmi kontextusa alakít.
A szimpózium a Krétakör társszervezésében megvalósuló Prágai Quadriennálé Intersection projektjének volt a része.
- nap
Május 2-án (szombat) az Akna területén egy nagyszabású performansz keretében, szakaszosan ismerhették meg a nézők a Kollégium történetét. A múltat egy csavarral a jelenbe helyeztük. A csapatjátékon végigjutott diákok, mint az eredeti társaság tagjai, jelentek meg előttünk. Üzeneteik a jövőnek szóltak – mind nagyon fiatalok, büszkék és reménykedők, hisznek abban, hogy a jövőben olyan fiatalok élnek majd Pécsett, akik szeretik a várost és mindent elkövetnek azért, hogy élhető, békés, vonzó környezetet teremtsenek maguk körül.
A jelen képei azonban sötétek és félelemkeltőek voltak. Az épületek háborús állapotokat idéztek, mindenhonnan a málás, a rohadás hangjai hallatszódtak. Egy lakókocsiban élő családot hidegvérrel végeztek ki fiatalok, a gyilkosság nyomait buldózerek tűntették el. A távolban egy pusztuló város (Pécs) képei tárultak elénk. Egy konténerből egy bezárt ló „üvöltését” hallottuk. Az Aknatoronyban a hajdani nemzetmentő nevét takarták le ipari alpinisták.
A jövőt idéző előadás stílusa szándékoltan idézte meg a 20-as évek expresszionista színházi kísérleteit. A korai avantgard mozgásművészete és experimentális hangzásvilága a század eleji modernizmusra utalt, ami egyben azt is jelentette, hogy az akkori, korszerű nyelvezet még ma is újszerűen tud hatni – a színház mai progresszív irányzatai és az akkori próbálkozások egy tőről fakadnak. Bár a performansz szereplői középiskolás fiatalok voltak, együttes alkotásuk azonban mégis professzionális hatást keltett. A különleges látványvilág volt hivatott megjeleníteni a transzhumán szerkezetet, és Jicinsky szellemét, amelyet közös erőfeszítések árán sikerült helyreállítani, újra felfedezni. Ezt a sajátos recycling hatást erősítette a felhasznált anyagok szándékolt ódonsága, lehasználtsága. A szándék egyértelmű: minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy újra fény árassza el a mindennapjainkat; semmit sem kell importálni, kivéve a korszellemet.
- nap
Május 2-án (vasárnap) a kollégisták megkezdték működésüket. Miután az Aknán újraindították a megjavított transzhumán gépet, már másnap érzékelhetővé váltak a változások a külvárosban, a hajdani bányásztelepen.
A Murál Morál Mező csoport, illetve a Retextil Műhely közreműködésével szerveztünk nagyszabású majálist az egykoron bányászkolóniának épült pécsi városrész (Pécsbánya-telep) Közösségi Házának udvarában. Ünnepünk így egyszerre volt szimbolikus és effektív tiszteletadás a bányászat emlékének, illetve annak a lehetőségnek a felmutatása, amit a kisközösségi összefogás – a fizikai és kommunikációs térben egyaránt – eredményezhet.
4. KIÉRTÉKELÉS
Huszár Daniella kolléganőnk felelt az április 30-i városi túráért, illetve a Prágai Quadriennálés meghívásunkat előkészítő nemzetközi szimpóziumért.
A túrával kapcsolatos alapvető tapasztalok a következőkben fogalmazhatóak meg:
(a) a túra tervezésekor felmerült a Waag Society, mint holland partner bevonása, ami biztosabb kivitelezést tett volna lehetővé, de a közreműködésük megfizethetetlen volt
(b) a túra tervezése során törekednünk kellett a megvalósíthatóságra, ezért az idő rövidsége okán egyre több ötletünkről kellett lemondanunk; a Kollégium papíron létező történetét sok nehézség árán tudtuk csak belehelyezni a valóságba
(c) kevesen voltunk ahhoz, hogy alapos munkát végezhessünk
(d) helyi szinten sokat nehezített a szervezésen a város felületeinek állandó változása, vagyis az a helyzet, hogy soha senki sem tudta megmondani, hogy mikorra készülnek el a túra által érintett közterek
(e) az eszközöket szolgáltató cég felkészületlenül érkezett a helyszínre, a felhasználók részéről több jogos panasz is érkezett, amelyeket a cég képviselője nem tudott orvosolni
(f) mindezek ellenére, összességében, szórakoztató túrát sikerült összehoznunk, de jobbat is tudnánk – megfelelő technikai háttér, és alaposabb előkészítés mellett
A szimpózium fő tanulságai:
(a) a felkért előadók lelkiismeretesen és alaposan felkészültek
(b) rendkívül alacsony volt a látogatószám
(c) ez utóbbi oka legfőképpen a helyi érdektelenség, az egyetemi közeg demotiváltsága volt (hallgatói-oktatói oldalról egyaránt)
(d) valószínűleg többen is eljöttek volna, ha vasárnapra szervezzük a konferenciát – miután az előző napokról már lettek volna nézőink – de ezt előzetesen azért vetettük el, mert problémásnak éreztük a programtorlódást
A projekt egyik legfontosabb elemeként kezeltük a kezdeti időktől azt a csapatjátékot, amit Tarr Ferenc kollégánk lelkiismeretes koordinálásával tudtunk létrehozni. A csapatjáték az Utópia Kollégium legújabb évfolyamának létrehozására hívta fel az érdeklődő középiskolásokat. Pécs valamennyi középfokú oktatási intézménye meghívást kapott, közülük többen éltek is a lehetőséggel, és delegáltak diákokat a megkeresésünkre. A kezdeti, közel 110 regisztráltdiákból a két hónapos játék végére 35 fő bizonyult kellőképpen kitartónak és elszántnak – így ők lettek az új évfolyam tagjai, az előadás főszereplői.
Juhász Bálint, a csapatjáték társ-koordinátora a következőket írta a csapatjáték végső kifutásaként létrejött alkotó-táborról:
Az kérdésként merül föl bennem, hogy hogyan lehetett volna a diákokkal egyedibben, személyre-szólóbban foglalkozni; több olyan kreatív feladatot adni nekik, amiben nem színészként kell résztvenniük, de amely feladatokra adott válaszaik mégis beépülhetnek a csarnokbeli előadásba.A 3 nap időkeretét nagyon szűknek tartom. Az viszont egyértelműen látszott, a diákok számára mégis jelentéssel telivé tette a velük végzett koreografikus munkát, hogy Árpád is, Feri is, és én is törekedetünk arra, hogy elmagyarázzuk mit kérünk, mi mit jelent, illetve kérdezzük őket, hogy ők mit látnak benne.
Az Akna-performansz zenei anyagát Dargay Marcell, zenei vezetőnk, írta meg és tanította be. Ebben kulcspartnereink voltak a Pécs Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Szilágyi Lajos vezette fúvósai. A csapat 10 tagja heteken keresztül készült Marcell kottái alapján. A zenei anyag megszólaltatásában kiemelt szerep jutott továbbá Incze Zsókának, és a vezetésével működő Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Kórusának, akik a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola kilépését követően, rekordidőn belül álltak be a helyükre és teljesítettek maximális profizmussal. Marcell kiértékelésében a saját szerepéről a következőket írta:
A dolog elején kicsit bizonytalan voltam, ugyanis Árpád szinte teljesen szabad kezet adott. Ez abból adódott, hogy Ő elsősorban a zenére akarta alapozni az egészet, arra ráépíteni a majdani akciót-folyamatot, én viszont úgy éreztem, a zene megírása lehetetlen „vonal” nélkül. Ezért elkezdtem dolgozni egy olyan dramaturgián, ami sajnos túl sok zenén kívüli dolgot tartalmazott.Zsóka és az ETŰD kórusának utolsó pillanatban való bevonása szerintem fantasztikusan jól sikerült, nagyon jó munkát végeztek. Amit viszont a legnagyobb problémának éreztem saját magammal kapcsolatban, hogy bár hetedik éve tanítok hasonló korú gyerekeket, ezek a srácok (vagyis a csapatjátékosok, azaz az Utópia Kollégisták) teljesen más kommunikációt igényeltek, mint az én zenésznek készülő tanítványaim. Kicsit nehézkesen indult be a kontaktus a pécsi gyerekosztaggal. de aztán az utolsó napra teljesen feldobódtam.
Fazekas Bálint kollégánk felelt a Laborral való kapcsolattartásért, vagyis az Aknával kapcsolatos ügyek menedzseléséért.
Továbbra is úgy gondolom ezt a feladatot amit a Labor kapott más Pécsen nem tudta volna elvégezni (a Labor eredeti 3D-s terve és fotók). A koncepció, a történet kialakításakor a Krétakör maximális rugalmassággal fordult a Labor csapatához, a beépítés és az egész terv alakításakor kerültük a megrendelő – alvállalkozó szisztémát. Így utólag ezt kellett volna alapállásnak tekinteni és a hajlandóság és a józan ész figyelembevételével haladni a stratégiai együttműködés felé. A Labor legnagyobb hibájának a csúszásokat tartom. Ez vezetett oda, hogy a három napos tábor és véghajrá idejére kibukott a sok feszültség.
Fancsikai Péter kollégánk felelt az Akna külső területének installációs munkálataiért.
A beengedő folyosót nagyon későn találtuk ki, az első probléma mindjárt az volt, hogy úgy tűnt, nem tudunk elég embert hozni az építéshez. A hangok (a géphangok elsősorban) messze az alatt a színvonal alatt maradtak, amit én elképzeltem (hanganyag). A diainstallációval kapcsolatban egy-egy visszajelzést kaptam, ezek mind pozitívak voltak, és nem is én kérdeztem rá, hanem volt aki odajött megkérdezni, hogy ezt ki csinálta. A helyszínen viszont nem láttam túl nagy érdeklődést a dolog iránt, nyilván mert a mozgókép érdekesebb ilyenkor.
Tóth Ridovics Máté kollégánk felelt egyrészt a projekt vizuális dokumentálásáért, a programfüzet képeinek elkészítéséért, másrészt a május 2-ai, Pécsbánya-telepen létrehozott majálisunk fotókiállításának lebonyolításáért. Az elkészült képeket – a kiállítás leírásával együtt – Máté blogján érhetitek el.
Szerintem mind a szervezettség, mind az önmagukra tekintés szempontjából jó hatással voltunk a résztvevő gyerekekre /ha nem is tudatos szinten/, de emellett nem válltak függővé tőlünk. Ebben sokat segített az is, hogy nem alkotói vagy fotós képzésnek tekintették az alkalmakat, hanem lehetőségnek az összegyűlésre és arra, hogy eközben más városokból érkező "idegenekkel" is találkozzanak. Igazából a fotó iránti érdeklődés nyomait sem mutatták, egyfajta pozitív önreklámot és az előbb is említett találkozási lehetőséget látva az ügyben. Azt hibának tartom, hogy az elkészült képekről nem sikerült igazán beszélgetni, vitázni. Nem sikerült igazán a program lehetőségeinek tudatosítása a srácokban.
Sárosdi Lilla kolléganőnk felelt a május 2-ai majális, falfestő gyerekeinek közreműködésével létrehozott műsorért.
Életem első felelős munkája volt a pécsbányai. Segítséget nem sokat kaptam, ezt elsősorban Krisztától vártam volna és csapatától (utalás a Murál Morál Mező csapatára, akik a Pécsbánya-telepi falfestést koordinálták) de megvoltak a maguk problémái. Lehettünk volna a másodikával kapcsolatban felkészültebbek, hogy mit jelent az hogy ott táncikálnak az óvodások meg az egész hogy miként fog kinézni. Volt egy olyan érzésem, hogy jó ez is oda, mert kicsit ilyen falusi lagzi vagy falunap-szerű lett végül.De megéreztem a kihívást, miszerint milyen csodálatos lenne lesz ezt magasabb színvonalra emelnünk.
Gáspár Máté ügyvezetőnk felelt a menedzsmenti feladatok felső szintű képviseletéért.
Tavaly ősz óta terveztük Gulyás Marcival a projekt megvalósításának ideális struktúráját. Végig az volt az elképzelésünk, hogy a szervezői munka koordinálását munkatársi szintre helyezzük (vagyis ne mi tartsuk közvetlenül kézben Árpáddal) és decentralizáljuk.. Időben, határozottan és konzekvensen alakult ki a program struktúrája, minden egyszerűsödés, „szálkásodás”, ahogy Marci fogalmazott, logikus és értelmes lépésnek tűnt, anélkül, hogy az eredeti elképzelés súlyosan sérült volna. A felelősséghez tartozik a gazdaságossági szempontok elemzése is. Ismét egy nagyszabású projekten vagyunk túl, s bár nem ismerjük a végső számokat, az látszik, hogy pár csatornán a szükségesnél több pénz szivárgott el..Tanulságos, hogy a szakmailag legsikeresebbnek ítélt rész (Csapatjáték) került arányosan a legkevesebbe. Az Akna-performansz megvalósításának nagyvonalúsága és egyszerisége közötti feszültség a kívülről érkező látogatónak (külföldiek, sajtó, pestiek) szemet szúrt, beállítottságtól függően ítélték őrültségnek, rongyrázásnak, pazarlásnak, míg a beavatottaknak (résztvevők, szülők, barátok) természetesnek, lenyűgözőnek tűnt.. Létrehozóként kezdettől tisztában voltunk a játékszabályokkal, s a kereteket betartva nyugodt lelkiismerettel számolhatunk el támogatónk felé. A Krétakör számára a befektetés jól hasznosult, mivel sikerült kihasználni az EKF nyilvánosságot, s az eddigieknél nagyobb és némileg értőbb visszhangot kiváltva tematizálni az aktuális kutatást.
Művészeti vezetőnk, Schilling Árpád felelt az Akna-performansz rendezői feladataiért, tágabban a teljes három nap művészeti koncepciójának kitalálásáért és gondozásáért.
A menedzsment szerintem jobban vizsgázott, mint a Szabadulónál. Én fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy tanulunk. Ebből is fakadhatott az időnkénti görcsösség, bizalmatlanság, egymás és a partnerek leuralása. A tervezés sokkal alaposabb is lehetett volna, bár a feladatok szétosztása elég jól volt kitalálva. Csak Gulyás Marcinak túl sok részletbe kellett besegítenie, néha kéretlenül is.A művészeti kivitelezéssel egyáltalán nem vagyok megelégedve. Ha nem vagyok ezerfelé (CNAC, Anyalógia, München), akkor többet tudok foglalkozni az üggyel. Akkor pontosabb a dramaturgia, akkor időben látom, hogy mi nem valósulhat meg, akkor többet tudok belepumpálni. Ahogy azt gondoltam korábban, és nektek is mondtam mindig, az Akna volt a pillére a három napnak. De nem lett elég ütős. Sőt, inkább hervadt volt. Túl nagy ecsetvonások, a részletekről megfeledkező rendezés. A néző figyelmének irányításával kapcsolatos szarvashibák, ügyetlen időhasználat, szervezetlenség, és leginkább végiggondolatlan dramaturgia, vékonyka tartalom. (Most hogy kaptunk némi elismerést is, sokkal könnyebb elfogadni a könyörtelen kritikát.) A diákok fantasztikusak voltak, de lehetett volna több ötletem nekem is (és D. Marcinak is). Bár így is életem meghatározó operaélménye marad erős expresszionista beütéssel.
5. VÉGKÖVETKEZTETÉSEK
A Majális projekt vezetőjeként a következőben tudom összegezni a munkánk legfőbb tanulságait.
Amivel elégedett vagyok:
(1) az eredeti elképzelések megőrzésével tudtuk létrehozni háromnapos eseményünket
(2) a bevont, és aktív partnereknek szakmailag és anyagilag is méltó megbecsülést, szerepkört tudtunk biztosítani
(3) sikerült széleskörű társadalmi összefogást generálnunk az egymástól térben és szakmai horizonton is távol eső szervezetek, intézmények illetve magánszemélyek között
(4) sikerült a társadalmi performansz műfaját szélesebb körben megismertetnünk és elismertetnünk
(5) meg tudtunk fogalmazni egy válaszlehetőséget a pécsi Európa Kulturális Fővárosa pályázat („A határtalan város”) alapkérdésére
Amin változtatni szeretnék:
(1) a belső szervezettség hiányán, ezzel összefüggésben a munkaszervezés hatékonyságán
(2) az előkészítést követő tervalkotás gyors, és sokszor végig nem gondolt lépésein
(3) a partnerek kiválasztásán, a létrejött megállapodások betartatásán, minőségi alapelvű képviseletén
(4) a munkánk művészeti aspektusainak hangsúlyozásán
(5) az egymással szembeni kommunikációnk nyíltabbá, empatikusabbá és szakmaiabbá alakításán
