Sziasztok.
Elolvastam az interjút. Ősz óta, mikor egy közös ülésen a Krétakör megosztotta a jövőbeni elképzeléseit és terveit a közönséggel, azon gondolkodom, hogy hol is van az én helyem, mint régi-új közönségé, illetve most tényleg csak a magam nevében beszélek, tehát: régi-új közönségrészleté.
Nem vagyok ugye, diák, sem fiatal gyerek, akinek színházi nevelési projektek szólhatnak.Nem vagyok olyan falu lakója sem, ahova a Krétakör esetleg kivonulhat, és színpandra állíthatja az ottani emberek problémáit, mint egyfajta szociális színházi terapeuta, építendő a közösséget.
Az operát szeretem, de nem valószínű, hogy kimegyek Münchenbe? megnézni Árpád rendezését. Nem tudom, hogy milyen előadást tervez oda Árpád, de azért az érdekelne, hogy egy ilyen műfajban - erre szakosodott közönséggel - a new deal miként fog érvényesülni? Vagy ez teljesen hagyományos előadás lett az erre szakosodott nézőknek?
Minden reményem az újcirkusz maradt, és talán Pécs, bár ez is a Szabadulóművészhez tartozó projekt.
Ja, és a Vándoristenek, március 31-én.
üdv., és jó munkát kívánok

Szia, Viki. Ha nincs repertoár, viszont van sok, egymástól eltérő ötlet, az ilyen. Gyere azért Pécsre májusban, mert hátha bejön. És a Fővárosi Nagycirkuszba is benézhetnél júniusban, mert hátha az is tetszik. Nagy öröm, hogy ennyire érdekel, mit csinálunk. Az operát nem tudjuk hazaszállítani, de a kérdésedre válaszolva more or less hagyományos előadásról van szó. Annyi kivétellel, hogy az énekesek gyakran énekelnek a nézőtéren. Miutána a stábunk összesen hat főt számlál, ennél gazdagabb programot nem tudunk összeállítani, de hátha lesz majd még tíz másik elszánt színházi fenegyerek, akik elkápráztathatják a hagyományos formáktól már megcsömörlött nagyérdeműt. Nagyon szorítok értük.

Szia Árpád. Lehetséges, hogy Neked azért hiányzik hagyományos színházi világ? Mert bár az operarendezés nagyot dobbantott - na nem nálunk, leszámítva néhány eseményt - azért az a néző-játszó viszony, amit a prózai színházban már próbálgatnak, egyáltalán nem jellemző az operára. Egyszer a Kovalik azt mondta - hát nem szó szerint idézve, persze -, hogy a opera sokak szerint olyan, mint egy cirádás aranykeretbe tett szép festmény. Hát szerinte nem.
Szerinted mi? vagy mi nem?
Egyszer láttam a Mupában egy olyat, hogy az Akadémia magánének tanszakon végzős fiatal énekeseinek - Kovalik osztálya volt - vizsgaelőadását rendezte meg egy külföldi rendező. A Don Giovannit énekelték egy szál zongorával - itt az ének volt a középpontban, meg a színjátszás, mert ezek a fiatalok már rendes képzést kapnak színészmesterségből, ahogy én tudom. A képek alaposan össze voltak keverve - nem ezen kell elkezdeni ismerkedni ezzel az operával - , és rengeteg ötlet volt benne - én részben az idős operalátogató nénik arcán figyeltem az elképedést.
Tulajdonképpen arra gondolok, illetve azt akarom mondani, hogy én örülnék, ha ilyesmikben is részt vennél itthon. Ezt nem tartod lehetségesnek?
Az "elszánt színházi fenegyerekek" már körvonalazódnak? Ezek Veletek közös projektek, amiket hozzátok ideiglenesen bekapcsolódó projektvezetők csinálnak?

Kedves Viki,

Bár nem tartozik a fősodorba (vagy csak egyszerűen első látásra nem tűnik odatartozónak), de azért a Krétakör szervezett/szervez vetítéseket, tudományos előadásokat, koncerteket is, amelyek azt hiszem, azért jócskán bővítik a profilt, létrehozva egy másféle, tágabb értelemben vett repertoárt.

Például most szombaton is,a tutkó Accord Quartet koncertje.

Gyere/ gyertek el!

Szia, Viki, kezdem a legegyszerűbbel. Azért nem rendezek otthon operát, mert a kutyának sem jut eszébe, hogy én operát is rendezhetnék, nekem meg nincs annyi pénzem, hogy énekeseket és zenekart vásároljak magamnak. Aztán még az is van, hogy külföldön valahogy sokkal könnyebben elviselem a különböző érdekkörök játszmáit, mert nem értem őket, távol vagyok tőlük. Itthon, mint minden, ez is puszira megy, és akkor ezzel be is fejeztem ezt a témát. Operát még nem rendeztem, így akár hagyományos, akár nem, számomra mindeképpen kihívás. Azt csinálom, amit nagyon szeretek: tanulok. Jó lett volna közelebb kerülnöm a zenés műfajhoz még az egyetemen eltöltött öt év alatt, de ez, sok már egyébhez hasonlóan, nem fért bele az órarendbe. Visszatérve a hagyományos vs. formabontóra. Engem azzal kértek fel itt Münchenben, hogy bátran kísérletezzek. Ez aztán később finomodott, amikor sem a technikai elképzeléseket nem tudták megvalósítani, sem a dramaturgiai módosításokat nem voltak hajlandóak teljes egészében bevállalni, sem a hercegi páholyt (mert ilyen is van) a rendelkezésemre bocsátani. Az eredeti koncepciót több helyen is meg kellett változtatnom, de még így is maradt benne valami, amit szeretek és vállalható. (A zenei dramaturgia kialakításában az a MaD volt segítségemre, aki eggyel feljebb szólt hozzá.) Az opera elsősorban presztizs és pénz. Nekem most mindkettőre szükségem van. Az előbbit a Krétakörre, az utóbbit a családomra fordítom. A fenegyerekekkel kapcsolatban. Én egyelőre semmit se látok, de így van ez már egy ideje. Reménykedem, hogy jönnek majd olyanok is, akiket tényleg érdekel a színház, és nem csak magukat villogtatják álarcok mögül, hanem nyíltan állnak ki mások mellett (is). Elég enigmatikus ez így, elismerem, de azt sztem legalább öten látjuk ebben az országban, hogy ha van is a színháznak közösségteremtő és -fejlesztő ereje, azt nálunk nem aknáztuk ki az elmúlt 20 év során.

Én láttam mostanában fenegyerek-kezdetet a Színmű most végzős osztályán, nem tudom, mennyire ismered őket és hogyan működik ez a gyerekgyűjtés-csatlakozás dolog, de sztem lehetne vmit kezdeni velük :D Az AZAZ előadás a hibáival együtt működött sztem, és volt, aki megmutatta, tudna jobbat is, ha lenne, aki kihozza belőle :D
És nekem is hiányoznak a régi-új krétakörös színházújítások, alig várom a vasárnapi mókát :D
És nagyon tetszett a szabadulóművész c. írásod, én is így érzem, effelé kell elmozdulnunk színházilag. (Amúgy "belőled" és a W, Munkáscirkuszból írom a szakdogámat... Nem mondom, h nem nagy kihívás :D)
Hajrá, hajrá!

@tudomatutit: Érdekelne, hogy kire gondolsz, és hogy pontosan mi az amit láttál, mi volt, ami felvillanyozott. Megírnád?

Amit mondasz, hogy csókos dolog ez az operarendezés - ez csak az Operaházra igaz, vagy minden egyéb helyszínen is így van? Persze, tudom, nem az van, hogy egy (dal)színház kiír egy bizonyos darab rendezésére egy tendert, és jönnek a rendezők a referenciáikkal és pályázatukkal, aztán győzzön az ügyesebbik (már amennyiben nálunk a tenderek arról szólnak, hogy a tehetségesebb nyer), de mégis, valami kézzelfogható szempont mégis van, hogy x vagy y rendezőt hívják? Annyian rendeztek már itt operát - színházi rendezők, filmrendezők, karmesterek... nem lehet, hogy mostanában kiesel a látókörből az új utak keresése miatt?
Egyébként engem annyira érdekelne pl. annak a financiális háttere, mikor xy rendező megrendez egy Mozart-maratont a Millenárison. Erre ilyenkor a hely adja a pénzt? Vagy a rendező pályázik, mert van ilyen keret, úgy ahogy a filmeknél? (Illetve, ott sem a rendezőnek kéne megkeresni a forrást, azt hiszem.)
A Sanyi és Aranka színház, ha jól tudom, operajátszó helyként is működik, és ha jól tudom, saját magát tartja fenn, de valahogy kitermelték pl. az Átváltozás c. operaelőadást, nyilván nem nagyzenekarral. díszlet-jelmez nem puccparádé, énekeseket sem tudom, mennyi lehetett a gázsijuk, de valahogy összerakták.
Egy énekes gázsiját kifizetni - erre egész véletlenül van rálátásom - estéről estére, ráadásul többeknek, ez valóban lehetetlennek tűnik megfelelő pénzügyi háttér nélkül.

Láttad Peter Brook Don Giovanni operarendezéséből (Aix-en-Provance Operafesztivál) készült filmet?

Szia MaD, igen, igazad van, nemcsak a színházi projektek alakítják ezt a kis szellemi kört. Én nagyon elmennék hétvégén, de sajnos vidéken vagyunk.

Bár mint említettem a darab hagy némi kívánnivalót maga után, de sztem a narrátor ügyes volt. Láttam más jellegű előadásban Molnár Áront és hihetetlen energia, intelligencia van benne, amit ebben a darabban annyira nem tudott kiélni, de gondoljunk pl. a "skizofrén" részre, mikor az apát és a narrátor játszotta egy jelenetben. Sztem erős volt! Tetszett, amit egy mozgásszínházi előadásban, az Exercitusban csinált. Sztem ügyes, szabad, gyurmázható színész.
Valamint jó volt a blődli szerepet játszó (vadász 1 vagy 2) Farkas Dénes (aki a BAAL címszerepét is vitte). Bár van rajta manír, sztem lehetne menni vele vmerre(ami nem feltétlenül a Nemzeti...).
Láttad esetleg ezt az előadást?

Szerintem kicsit máshogy értelmezed a "színházi fenegyerekek" kifejezést jelen kontextusban. Árpád azt írta, hogy talán lesznek olyanok, akik "elkápráztathatják a hagyományos formáktól már megcsömörlött nagyérdeműt". Ebbe a kategóriába szerintem most nem esik bele két színésznövendék, akik egyébként biztosan jól játszanak el teljesen hagyományos színpadi szerepeket, a teljesen hagyományos vizsgaelőadásaikban. Nincs ebben semmi él a részemről, csak szerintem te egyszerűen másról beszélsz - két fiatal színészről, akiket tehetségesnek tartasz. Amiről Árpád beszél, az valami felforgató, új kezdeményezés igénye, ami talán megvan még másokban is. Egyébként Áront és Dénest is ismerjük, ők is ott voltak azon a 2007-es, Árpád által vezetett komáromi workshopon, ahol éppen ilyen kezdeményezések, szokatlan színházi formák vizsgálata volt a közös feladatunk több mint két héten át. Ők akkor főiskolások voltak, most végeznek, a workshop tanulságai is talán beépültek a munkájukba, fejükbe, talán nem, mindenesetre ugyan azt a fajta színházat csinálják most is, mint előtte. És ez nem baj, csak szerintem ez nem az itt említett "fenegyerekség".

Egyetértek Fancsikai Petivel, valóban másra gondoltam. Tudomatutit, amikor azt írod, hogy "gyurmázható színész", akkor a lényegre tapintasz. Én olyan alkotókat keresek, akik nem gyurmáznak, hanem alkotnak. Olyanokat, akik kíváncsiak, tehetségesek és szorgalmasak. Akiknek van önálló véleménye a világról, de látják saját határaikat, ezért szívesen tanulnak és tapasztalnak. Olyanokat, akik érzik, sőt talán értik is, hogy a társadalmi felelősség nem merülhet ki abban, hogy olyanokhoz beszélek, akik tökéletesen egyetértenek velem, csak éppen nem cselekszenek. Olyanokat, akik nem csak a színházban bátrak, akik nem csak akkor valamilyenek, amikor megtapsolják őket, akik számára nem mindegy, hogy mi történik, illetve nem történik mostanában. Talán érted, mire gondolok. Mert szerintem kurva nagy gáz van. De talán Te is szoktál olvasni híreket, meg jársz erre-arra az országban. Szóval szükség volna itt a színházra, de nem csak azoknak, akik szívesen hallgatnak aforizmákat a színpadról, hanem azoknak is, akik képtelenek a másfajta emberekkel együttélni: legyenek azok akár cigányok, akár nácik. És vannak itt fiatalok is bőven, akiknek senki sem magyarázta el, hogy együttélni csak úgy lehet, ha együtt élünk, vagyis meg kell tanulnunk elfogadni egymást. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ebben az országban jobbára olyan emberek élnek, akiknek a munkaerejére egyszerűen nincsen szükség abban a gazdásági rendszerben, amiben élünk, és amit éppen mi akartunk magunknak. És más egyéb dolog, talán Te is ismersz párat. Én olyanokat keresek, akiknek ezekre a problémákra volnának javaslataik a színházon keresztül, és nem csak olyanokat, akik szívesen mutogatják a kukijukat, és szeretnek gitározni.
Kedves Viki, hagyjuk is ezt a csókos dolgot, nagy hülyeség volt a részemről ezt szóba hozni. Minden intézményvezetőnek joga van olyan munkatársakat és vendégeket hívni maga mellé, akiket szeret, és akikben bízik. Én sem járok el másként. Ha esetleg most kívül esek a szakmai origón, annak csak örülök, mert kevesebb ostoba telefont kapok, így - tudtukon kívül - hagynak nyugodtan dolgozni. Túl vagyok már azon - szerencsémre -, hogy kilincselnem kelljen, épp ezért nem is érdekel különösebben az unalmas locsogás, ami a színházi életre épp úgy jellemző, mint bármilyen más szakmára, ahol ennyire hiábavaló a vészharang kongatása. Amit az opera lehetőségeiről írsz, mind igaz. Nem véletlenül dolgozunk együtt Dargay Marcival a zene és a színház összekapcsolásán, Gulyás Marcival a közösségi színházi kísérleteken, Fancsikai Petivel a médiaművészet tanulmányozásán. Készülünk. Próbálgatjuk magunkat, hogy majd nem is olyan sokára előálljunk majd a MŰ-vel. De ehhez még tanulnunk, tapasztalnunk kell, és új és erős kapcsolatokra kell szert tennünk. Gondold csak végig: utcaszínház Szentendrén, installációk Budapesten, pécsi performansz a bányában, mindez ugyanazt a célt szolgálja, hogy erőt gyűjtsünk egy nagyszabású ügyhöz. A címe még maradjon titok, de hogy lesz benne opera az biztos. Brook rendezését igyekszem megszerezni, mert nagyon érdekel.

@gviki: Szervusz Viki,
örülök, hogy újra jelentkeztél! Szerintem a többiek kimerítően válaszoltak a főbb felvetéseidre, én most csak röviden, a célirányos kérdéseidre próbálok meg választ adni.
Amit Árpád is ír, a rendező-választásban alapvetően az egyéni preferenciák dominálnak - és ennek határai a csókosságtól egészen a gondolati közösségig húzódnak, vékonyak a határok. Azt például tudható, hogy az Operaház vezetése számára jelenleg Zsótér Sándor munkája érdekesebb, mint mondjuk Kerényi Imréé. Ezt lehet megítélni így vagy úgy. Alapvetően a művészeti vezetés dönt - mint ahogy azt Árpád is mondta, és ahogy azt ő is gyakorolta egykoron, még a repertoár-színházi működésünk során.
Nincsenek tenderek, de nem ez a baj, hanem az, hogy kicsi a piac, ahonnét kapacitálható rendezőket lehetne meríteni, és az intézmény vezetése nem elég bátor ahhoz, hogy új arcokat hozzon helyzetbe. Most nem is Árpádra gondolok, de hát evidens, amit Te is írsz, hogy az a műfaj, amely kép-szerűen fogalmaz (a zenei szerkesztés is klasszikusan zárt egységeket, kvázi képeket, rendel egymás mellé), szóval evidens, hogy ez kiváló terep lehetne filmrendezőink számára. A színházi világunk a féltehetségek melegágya - ezzel szemben a filmes középgenerációban jobbnál jobb alkotók vannak. Rendezzen operát Fliegauf, Pálfi, Mundruczó, Hajdu, tessék velük már egy komplett évadot meg lehetne tölteni!
A Mozart Maraton a BTF programja volt, ők finanszírozták a létrehozását és a játszást is - ezért lehetett csak a BTF ideje alatt megnézni. Egyedülálló módon - a sikerre való tekintettel - egy évvel később újra elővették.
A Sanyi és Aranka merőben más történet. Lukáts Andor teljes egészében saját pénzéből hozatta-hozta rendbe a kócerájt, és pályázati úton nyer itt-ott némi lóvét egy-egy előadás létrehozására-játszására. A Fesztiválzenekar - Fischer Iván ötlete nyomán - egyszer már beszállt egy produkciójukba, ezt akkor a Trafó is átvette, és nem a Sanyi és Arankában játszották.
Alapvetően az a szomorú, hogy az intézményen kívüli dalszínházi gyakorlat, mint olyan, nem létezik. Nincs rá pénz, egyrészt, de invenció sem. Maximum a gagyi tud megmutatkozni, lásd Sztojanov Georgi próbálkozásait, szörnyű.
Lehet, hogy nem evidens, de Dargay Marci sorozata szintén dal-színházi kísérlet volt, nemes, friss, szellemes - üdítő. Még visszahallgatva is működőképes, holott Marci koncepcionálisan épített az élő akcióra, és ennek a zenével történő összedolgozására, ennek a kettőnek a találkozásából eredő dinamikára. Én alapvetően mindenre elmegyek az Operába - most a Rózsalovagot még nem láthattam, majd ha Pesten leszek bepótlom. Ott, olyan izgalmakat, mint Marci koncertjén, sajnos nem volt még alkalmam megtapasztalni. De járok rendületlenül, és reménykedem. Fischer Ádám miatt feltétlenül megéri. De ez egy másik történet, és másfelé mutat mint Marci próbálkozásai. Az előbbi feladatai hasonlatosak a Szépművészeti Múzeuméhoz (és ez is nemes, és rendkívüli fontosságú), de az utóbbinak olyan folyamatokat kell generálnia mint amiről Árpád írt kimerítően. Segítenie kell az egyes emberek érzékelésének, szenzualitásának a kidolgozását. Így érhető el egyedül a fejlett személyiség, azon keresztül pedig minden más, ami egy aktív-tevékeny társadalom működéséhez szükséges.

Szia Marci, örülök, hogy beszélünk.
Mundruczó rendezett tavaly operát a Mupába. A Kékszakállt, és ráadásul Polgár László énekelte. De gyakorlatilag, hogy fogalmazzak finoman - nem volt siker. Pedig én is azt gondoltam, gondolom most is, hogy Mundruczónál jó helyen kopogtattak.
Ha már felmerültek nevek, miért is ne, Fischer Ivánnál arra gondoltam, hogy megcsinálta a Da Ponte operáit Mozartnak, Igaz, egyet - Cosi - nem ő rendezett, hanem egy operafesztiváli rendezést vettek át, de kettőnél az ő neve volt feltüntetve rendezőként. Ezeket pl. én nagyon élveztem, egyszerűen lehet, hogy nekem annyi is elég egy operánál, ha nem akarja nagyon megvalósítani önmagát a rendező. Bár, mint ahogy Molnár Szabolcs kritikus mondta egy beszélgetésünk alkalmával, "ezzel még mindig nincs megoldva az operarendezés kérdése". Mármint a félig szcenírozott Fischer Iván produkciókkal. Aztán abban egyetértettünk, hogy akkor rendezzen a Peter Brook. Most ide egy szmájlit írnék, ha itt szoktunk volna ilyet.
Én a helyedben nem reménykednék az Operaházi előadásokban, leszámítva esetleg egy-egy fecskét.

Jaj, de jó ez a kis csevegés, már úgy hiányzott itt a fórumon.

Peter Brook féle D.G-ről pedig annyit, hogy láttam pár D.G. operafilmet, de ez mindenképp a legjobb. (Nekem a polcomon van, mint alapmű). Az énekeseken egész egyszerűen látszik, hogy értik, mit énekelnek (nem az olasz nyelvvel kapcsolatos esetleges nyelvi akadályokra gondoltam). És nem kellenek rettenet drága Mozart korabeli cifra jelmezek meg mozgatható színpad, bonyolult díszlet. Az opera drága műfaj, de azért vannak benne lefaragható költségek. szmájli.

Egyetértek.

Teljesen igazatok van, most nem értelmeztem tökéletesen a fenegyerek fogalmat. :( :)
Bár én is a színházban látom a "lehet más" lehetőségét, de sztem Magyarországon azokra van hatással a munkásságod, akik amúgy is másként gondolkoznak/nának, és a legtöbb ember nem látja a színházban és a közösségeben rejlő erőt. Gondolok itt a közvetlen környezetre (munkahely, egyetem, barátok), ahol az úgymond "nem proli" közeg SEM értékeli/érti ezt a fajta művészetet, és nem is kiváncsi rá. Pont azért, mert nálunk nem működik, nem alakult ki a gondolkodás, a megkérdőjelezés, a vitakultúra.
(Az egyetemen is negatívan hatott, ha megkérdőjeleztem, megkérdeztem bármit!)
Szeretnék hinni, hogy lehet akkora hatással bármi Magyarországra, hogy néhányan elkezdjenek élni. Remélem vasárnap vmi ilyesmit fogunk látni :D
Orsi (elnézést a tudomatutiért :P)

Még nem csináljuk elég jól, Orsi. Még nem elég profi a keret, hogy a közte lubickoló "amatőröknek" eléggé örülhessünk. Én bízom benne, hogy előbb-utóbb megértjük mi a nyagszerű a közös ünneplésben, és megtaláljuk a kapcsolatot a magasművészet legújabb kori vívmányai és a handmade világa között. Lépésről lépésre.