1995 január 25-én tartotta első bemutatóját a Krétakör. Jean Cocteau: Rettenetes gyerekek c. regényéből készült Nagy Játék című előadás létrehozására így emlékszik vissza a rendező, Schilling Árpád.
A szerelem, a géniusz, a halál szenvedélyes és könyörtelen megfogalmazása teszi ezt a regényt alapművé minden fiatalember számára. Engem is magával ragadott, s mivel ekkor már megfogalmaztam magam számára, hogy a színház lehet az a terület, ahol alkotói energiáim értelmet nyerhetnek, készítettem egy drámaváltozatot, majd megkerestem néhány ismerőst az Arvisura és R.S.9 Színházból, illetve az Új Színház stúdiójából. Írtam néhány pályázatot, amelyekre nem kaptam pénzt, így arra kértem a színészeket (a szereplők Feuer Yvette, Zsédenyi Adrienne, Zöldhegyi Sarolta, Huszár Zsolt és Pintér Gábor voltak), hogy ingyen dolgozzanak velem. Ők ezt bevállalták. A próbákat októberben kezdtük. Ott és akkor dolgoztunk, ahol és amikor csak lehetett, főként a Marczibányi Téri Művelődési Központ volt a helyszín, az igazgatónő - Szakall Judit - nagyon kedves barátom, diákszínjátszó csoportjával egy évvel korábban Federico Garcia Lorca Vérnász című drámáján dolgoztam, melyet nagy sikerrel mutattunk be. A munka alapja első perctől az improvizáció volt. Amit én adok az előadáshoz, az egy, amit a színész, az már kettő - így gondolkodtam. A próbák rendkívül eredményesek voltak: rengeteg energia, tehetség, gondolat, élettapasztalat adódott össze. Közben egy barátom (a szervezést is vállaló Koós Tamás), látva az elszántságot, amivel ez a kis csapat dolgozott, segítségként 300.000 Ft-ot adományozott nekünk. Így már némi látványt is adhattunk a produkciónak. Decemberben elérkezettnek láttuk az időt, hogy közönség elé vigyük a produkciót. 1995. január végére tűztük ki a bemutatót, helyszín a MU Színház volt. Ekkor kellett elgondolkodnom azon, vajon milyen néven fusson az előadás. Sok nevet futtattam végig az agyamban, de igazán egyik sem tetszett. Ekkortájt olvastam Bertolt Brecht Kaukázusi krétakör című színdarabját, és az abban használt ókori példázat megérintett. Az én olvasatomban a KÖR az a hely, amin belül az igazságnak kell eldőlnie - jelen esetben a színház igazságának. A KRÉTA a mulandóság és az újraszületés metaforája, hiszen ha megrajzoljuk a kört, elkezdünk valamit, annyian, ahányan a rajzolt kör belsejébe férünk. Ha végeztünk a dolgunkkal, feltöröljük a krétaport és elbúcsúzunk egymástól. A KRÉTAKÖR ekkor még nem az állandóságot jelentette, épp ellenkezőleg: a mindig változó, újra- és újraalakuló csapatot, akiket minden egyes alkalommal én szedtem össze, és én is búcsúztattam. A Krétakör szabadcsapat volt: társulat, hely és pénz nélkül. Akkor létezett, amikor volt előadása, és akkor volt előadása, ha nekem éppen eszembe jutott valami. Ha dolgoztunk, mindenki ezért élt, amikor nem, eszünkbe sem jutott. A Nagy játék - ez lett a címe első előadásunknak - nagy sikert ért el az alternatív keretekhez képest. Először a MU Színházban játszottuk, majd a Szkénében, két-három alkalommal a Katona József Színház Kamrájában is. 31 előadást ért meg, sokat írtak és beszéltek róla, ahhoz képest, hogy még csak egy kezdő, huszonéves szabadcsapatról volt szó. Ebben az előadásban minden benne volt - természetesen nagyon kezdetleges formában -, amit én a színházról lényegileg gondolok és meg tudok fogalmazni. A közönséggel való bátor kapcsolattartás is. Az előadás egy adott pillanatában a színészek, mintha csak a tengerparton ülnének, úgy bántak a nézőkkel, mint a tengerben fürdőzőkkel: figyelték őket, megjegyzéseket tettek rájuk, játszottak velük. Első külföldi utunk is ehhez az előadáshoz kapcsolódik, Belgiumban részt vettünk egy ifjúsági fesztiválon, ahol ez a vad, őszinte előadás váratlanul sztárrá emelt minket.
