Krétakör a twitteren

Ajánló




A szabadulóművész apológiája
Apology of the Escapologist
Made in China - Láng Annamária előadása a Krétakör produkciójában
Kurázsi papa (2008. augusztus, Szentendre) - Le Phun & Krétakör
hamlet.ws
Közhasznúsági jelentés 2008.
Krétakör filmek, DVD-k, CD-k

Kapcsolat

IX. ker. Gönczy Pál u. 2. II./5.
Telefon: (36-1) 334-9960
Fax: (36-1) 334-9959
E-mail: kretakor@kretakor.eu

Hányan olvassák most ezt?

Friss topikok

A szabadulóművész apológiája - lezárás III.

2009.06.12. 21:12 fancsikai

A beszámoló-sorozat harmadik része.

Ezúttal az elmaradt Nemzeti galériás kiállítás rövid koncepcióját olvashatjátok itt. Ebből az is kiderül, hogy mire használtuk volna azokat az interjúkat, amiket azokkal készítettünk, akik jelentkeztek közületek a felhívásra.

Itt található az a bevezető szöveg, amit egy általunk felkért gondolkodó írt, és a tervek szerint a kiállítótér előtt olvashatták volna a látogatók, kvázi megnyitószöveg helyett.

Ez pedig a kiállítás gerincét adó szöveg- és képfolyam, ami egy 17 méter hosszú falon terült volna el a térben. Főként az emailezéseinkből, közös gondolkodásokból szerkesztett szövegek. Képekben ennél bővelkedőbb lett volna mindez a falon, de ebbe a formátumba most ennyi fért.

A szabadulóművész projekt írásos dokumentációjából egyelőre ennyi ízelítőt adnánk. Mint már mondtuk, a közeljövőben olyan dokumentációk és újraértelmezések kiadását tervezzük, amik különféle formák felhasználásával ennél is bővebb és átfogóbb anyaggal szolgálnak majd Nektek.

Mi itt vagyunk továbbra is, Ti hova lettetek? Írjatok, kommenteljetek!

33 komment

Címkék: kiallitas beszamolo szabadulomuvesz nemzeti galeria

A bejegyzés trackback címe:

https://kretakor.blog.hu/api/trackback/id/tr91181731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gviki 2009.06.15. 17:53:04

Szervusztok,
pár napja gondolkodom már azon, hogy írjak-e... Nagy Bea beszámolójából kiragadott részleten töprengek. Az foglalkoztatja, hogy ugye, itt volt ez az eseménysorozat, és most akkor ez légüres térben mozog-e vagy sem, illetve, hogy hol vannak azok a "szakmai" emberek, akik "mélyebb elemzéseknek" vetik alá a projektet, valamint, hogy hagyott-e valami nyomot a városon, vagy csak azokon, akik látták és "kedvesen rezonáltak". Na most, egyáltalán nem gondolom, hogy lenézné azokat, akiknek "csinálta" a projekt rá eső részét, illetve, hogy kizárólag az érdekelné, hogy a szakmai elismerés meglegyen, a közönséggel meg majd valami lesz, mert ha ezt gondolnám, akkor nagyon rossz véleménnyel lennék róla, de én egyáltalán nem - tehát: egyáltalán nem - vagyok róla rossz véleménnyel, ezért minden az agyamba tolakodó ilyen konnotációt elkergetek. Hanem. Csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy először tendenciát kellene, szerintem alkotni - csinálni - , mintegy ezzel a projekttel megágyazni a többi - az alakuló tendenciába beleillő - sok más hasonló várost megmozgatni szándékozó projektnek, és majd utána rendszerbe helyezve ezeket elemezni az egész tendenciát (most természetesen nem arról van szó, hogy az akotók maguk ne elemezzék a saját produktumukat egyesével is, erre az aktusra az önreflexió miatt, hogy az ember a valóságtól ne rugaszkodjék el, szükség van, természetesen).
Mert az azért lehetetlen elvárás lenne, hogy én mondjuk festek egy képet, kiállok vele, mert elég bátor vagyok - tegyük fel a példa kedvéért - és várom a műítészek, galériatulajdonosok, művészettörténészek stb. véleményét, és egyúttal bejelentem igényemet arra, hogy bekerülhessek a kánonba. Mert legalább egy jó képet bárki, mindenki tud festeni. De mondjuk száz hasonlóan jót már nem. A minőségnek - kifordítva a dolgokat - át kell csapnia mennyiségbe , szerintem, hogy egy ekkora városban elérje valaki az ingerküszöböt.
Hogy a kommunikáció összeomlott-e, ezt nem tudom. Annyit minden esetre mondhatok, hogy engem egyátalán nem aggaszt, ha nem minden utcasarkon látok egy engem érdeklő eseményről információt. Szeretem én magam "levadászni" ezeket a dolgokat. Ami minden utcasarkon szembejön, az a görkorcsolyás jégrevübe oltott halivudi Zorró, ahova másik százezer polgártárssal mehetnék el közönségnek, ha el kívánnék menni. Sajnos, látok itt egy antagonisztikus ellentétet közönség és alkotó között - de javítsatok ki, ha tévedek, elképzelhető, hogy valakinek az a felemelő, hogy egy produkciót másik százezer emberrel együtt lát, mert a tömeg látványa is igazolja őt abba, hogy íme, egy nagyszerű művészeti terméket lát; ennyi ember nem tévedhet, ha ennyien kíváncsiak valamire, akkor az rossz nem lehet. De legalább trendi.
És én egyáltalán nem bánom, ha nekem nincs úgymond "eladva" a művészeti termék, és nem vagyok úgymond "megcélzott fogyasztó", akire marketinggel töltött puskával - ágyúval - lőnek. Az én apukám borász - többek között - és az ő filozófiája az, hogy nem ad el boldog-boldogtalannak bort, és nem mindig, amikor a kedves vendég gondol egyet, és felkeresi (olyanokat mond, hogy most nem tudok, Józsikám ennyi-annyi palackot adni, mert elvitték, hanem csak ennyi-annyi van, meg, hogy amit te szeretsz, kedves vevőm, abból most nincs, de egy hónap múlva már lesz). Tehát, ez nem a Tescó, ahol hajnal kettőkor is ugyanazt a tucatterméket levehetem a polcról, holnap is, két hét múlva is, és ha akarom egy egész polcot megveszek, mert akkor is tíz raklap van belőle a raktáron. Viszont, aki végre hozzájut a várva-várt termékhez, az úgy érzi, megfogta az isten lábát. Meg, hogy nem egy tucatterméket vett meg, hanem egy műremeket, csak ő, csak most. És ez szerintem ugyanúgy kell az embereknek, mint az az érzés, hogy ők hajnal kettőkor is ki legyenek akár szolgálva, mindig ugyanolyan - igaz, nem túl magas - de állandó színvonalon.
üdv: gubuczviki

fancsikai 2009.06.15. 18:58:44

Kedves Viki!
Elviekben sok mindennel egyetértek, amit írsz, a konkrét esetben viszont vitatkoznék néhány dologgal. Mindjárt Bea mondataival kapcsolatban érzek egy kis félreértést, de persze én is csak ugyanolyan olvasója vagyok a sorainak, mint Te. Mégis, úgy gondolom, Bea nem elsősorban a „művészeti szakma” reakcióit, a kritika dicséretét, illetve a kanonizálást hiányolja, hanem sokkal inkább olyan jellegű, reflektált eszmecserét, vitát, amit a projektünk által felvetett kérdések generálhattak volna. Ezidáig ilyen jellegű beszélgetés egyedül ezen a blogon alakult ki (ezért nem értek egyet a „hívek lelkes vibrálása”-megfogalmazással, mivel ezek ennél sokkal komolyabb, reflektáltabb, partneribb elemző beszélgetések voltak, különösen a Krétakör régebbi működése során zajlott fórumélethez képest). Azon a maréknyi – a szó legeredetibb értelmében – lelkes emberen kívül, aki ezen a blogon, vagy egy-egy beszélgetésen érdeklődő figyelemmel megnyilvánult, nem találkoztunk olyan partnerekkel, akik vitaképes félként részt vettek volna egy olyan eszmecserében, amire eredetileg, egy ilyen akció lefolyása után (és alatt) számítottunk. (Az „alatt”-ra vonatkozóan ld. Feldmár beszélgetés kretakor.blog.hu/2009/04/21/vasarnap_feldmar_andras_beszelt_a_laborhotelen) És itt jön az összeomlott kommunikáció, amivel találkozhatsz más szövegekben is, amiket mostanában rakosgatunk ide – egész konkrétan a legszűkebb stáb projektértékelő megbeszéléseinek zanzásított jegyzőkönyvében. Szóval ezt mi magunk is elismertük, tehát ilyen értelemben minden mostani hiányérzet lehet ennek a következménye, ezért lehet, hogy csak magunknak tehetünk szemrehányást. Még egy adalék ehhez: a kommunikációval kapcsolatos alapvető (ön)kritikánk nem az, hogy nem sikerült telenyomnunk negyvenezer óriásplakáttal a várost, hanem hogy éppen azzal az izgalmas, keresgélős „gerillamarketinggel” amit Te is említesz és előnyben részesítesz, nem sikerült olyanokat (vagy nem eleget) behúznunk a dologba, akik talán inkább a negyvenezer óriásplakátra figyelnek. Illetve, hogy a rengeteg jó ötletet, ami ennek tervezése során jött, végül egyáltalán nem sikerült megvalósítani.
A kanonizálással kapcsolatos példád az amivel elméletben egyetértek, de az az érzésem, hogy jelen esetben nem teljesen helytálló. Mondhatjuk-e a Krétakör esetében (és most nem hazabeszélek, mert akkor még nem „laktam itt”), hogy nyeretlen kétévesként kiállt az utcára egy (jól) összepingált vászonnal a semmiből, és most követeli magának az elismerést? Az elmúlt tizennégy évben felépített művészi entitásra (magára a Krétakörre) szerintem ez nem áll. Persze nem ez a kiindulópont, és szerintem nem különféle magaslati pontokról gondol magára a Krétakör, meg onnan lefelé azokra, akik figyelnek ránk, de azért azt nem vitathatjuk el, hogy Süsü és azok, akiket erre összehívott, megalapoztak már valamit, aminek a mostani munka a folytatása.
De nehogy elsikkadjon: ha mi most ilyenekről kezdenénk beszélgetni, az már önmagában az a hasznos eszmecsere lehet, amiről itten tépem a számat. Szóval nem attól leszünk feltétlenül boldogok, ha ilyen-olyan paltformokon nagyra tartott gondolkodók, vagy akárkik egyszercsak idecsöppennének, és nagyok okosak lennének, mert lehetünk mi is azok.

gviki 2009.06.15. 19:39:33

@fancsikai:
Hát persze, hogy a Krétakör nem most kezdte a szakmát, de amit most csinál, az valami más ahhoz képest, amiben az elismerést megszerezte, még akkor is, ha azt mondod, ez a folytatás. Hisz épp erről van szó, hogy Árpád valami egész másban kezdett el gondolkodni, mint ami addig volt, ez robbantotta a tizenöt éves formációt, a repertoár-szánházból lett az összművészeti törekvésbe fonódó urbanrealiti, amiben viszont a Krétakör - ha szabad ezt mondani - támaszkodhat évtizedes tapasztalataira, de Árpád bevallása szerint is inkább úttörő, tehát ne kerteljünk; kezdő. Nem is gond ez, el kell kezdeni, enélkül nincs folytatás, pusztán csak annyit állítottam, hogy ebben a műfajban, amiben ez a projekt született, a Krétakör az elején tart valaminek.
És pl. a dandárfürdős eseményeket egy külső szemlélő, aki a Krétakör Színházban érdekelve volt, nehezen hozza össze a Krétakörrel, nem fog neki leesni, hogy ez a Krétakör az a Krétakör, ha csak felületesen tájékozódott az eseményekről, az átalakulásról.
Nyilván jó lenne, ha pl. Koltai Tamás erről is kimerítő kritikát írna, mint pl. a Niebelungról (istenem, milyen szépet írt az És-ben, nem értettem a felét se, nyilván alulműveltség okán, - sokat kellett olvasnom hozzá, hogy felfogjam - innen gondolom hogy nagyon jó kritika volt:-), . A Krétakör az elmúlt években a "szakma" kegyeltje volt, ha szabad ezt modani. Nem tudtak csinálni olyat, amiről azonnal ne kezdtek volna írni. És mindig jót, tegyük hozzá (na jó, a Magyar Nemzet nem). Most kivárnak. Olyan ez, mintha a nulláról kéne indulni. De ez egyáltalán nem baj, mert az igazi aranyembereknek mindig sikerül felépíteni valamit. Bárhányszor kezdik a semmiből, mindig lesz a végén valami jó. Csak ki kell várni.

Gulyás Marci 2009.06.16. 13:51:18

Én a kommunikációs tárgykört két részre szedném.
Az első a reklám kérdése. Nagyon érdekes, hogy a Miami Kommunikációs Egyetemen, ami az egyik fellegvára a reklámszakember képzésnek, a jövő tanévtől kezdődően (de lehet, hogy már az idei tanévben is) pop-artra cserélik-cserélték a szak elnevezést. Azt akarom csak ezzel érzékeltetni, hogy egyre erősebb tendencia a reklámipar emancipálódása, önálló művészeti ággá válása. A Szabaduló is ezzel kísérletezett - az eltervezett kampány nem kitérés, vagy felvezetés kívánt lenni, hanem már maga az esemény, a későbbi felvonásokkal egyenértékű történés. Ehhez nem rendelkeztünk megfelelő szaktudással, etc. emiatt nem tudtuk az egyébként izgalmas elgondolást megvalósítani. Tehát nem az volt a kérdés, hogy ez most százezer emberhez tud-e eljutni, vagy csak ezerhez, hanem hogy amit Te is írsz Viki, hogy adott volt-e egy egységes tendencia a kampány során, amit le lehetett követni. Ez sajnos csak az autók megjelenését követően mondható el a Szabadulóról - miközben terveink szerint addigra már kialakult közönségbázissal kellett volna rendelkeznünk.
A második része a kommunikációnak, hogy a megvalósult felvonásokat hogyan pozícionáljuk, milyen formában segítjük az értelmezést. Konkrétan az általad említett példa, Viki, (Oxitocin) formai szempontból egyszerűbb történet, ugyanis egy klasszikus szocio-színházi eseményt láthatott a nagyérdemű, civil szereplők bevonásával, magas művészi színvonalon, helyspecifikusan megvalósítva. Hogy az ilyen típusú színházi eseményeknek idehaza nincs kialakult recepció története az baj, de ettől függetlenül az ügy maga értelmezhető, ennek léteznek standardjai. Tehát Koltai Tamás nem azért lehetett bajban - ha egyáltalán - amikor az Oxitocinról írnia kellett volna, mert két vállra fektette annak az újszerűsége, hanem egész egyszerűen azért mert nem vette a fáradságot, hogy elmenjen és megnézze. Szerintem ez esetben szó sincs kivárásról. Érdektelenségről, szakmai restségről már inkább.

MaD 2009.06.16. 14:25:33

Bizony. Éppen ezért érdekes -egy közös ismerősünk említette-hogy Koltai az ÉS hasábjain (azt hiszem talán a 2 héttel ezelőttiben) Schillinget Grotowskihoz hasonlítja, de aztán a Krétakör jelenlegi profiljához-tevékenységéhez pedig gyakorlatilag hozzá sem tud szólni, vagy egyszerűen nem is akar.

gviki 2009.06.16. 15:06:07

Őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogy azok az emberek,aki azért sírnak, mert a magyar színház avítt, kis(ál)polgári, múzeumi, poros, a magyar jelenvalótól elrugaszkodott, múltba révedő satöbbi... nem kapnak a lehetőségen, amikor végre ezzel ellentétes kezdeményezésre bukkannak. Ha ugyan rábukkantak.
Az is hathat újszerűnek a mi körülményeink között, ami csak nálunk új, de pl. Hollandiában minden sarkon ez megy már negyven éve, nem? Lehet, hogy a forma maga nem mai találmány, de hogy ebben a közegben próbálkozik vele valaki, az mégiscsak ad egy többletet nem? Nálunk az emberek többsége még soha nem volt szerintem ilyen jellegű színházban (és nem akarom kongatni, de szerintem nem is akar - ebben lenne feladat, hogy tudniillik akarjon), tehát lehet, hogy ez fektette kétvállra Koltait. Egyszerűen nem akart hinni a szemének, hogy ilyen itt van ... vicc volt.
Az említett ÉS számot sajna nem vettem meg, neten elolvasom.

gviki 2009.06.16. 20:15:08

A reklámhoz még: azt én értem, Marci, hogy a reklámnak, helye van a nap alatt, és az is nyilvánvaló, hogy alkalmazott művészet - legalábbis avatott kezekben, tehát most nem a postaládába bedobott szórólapra gondolok - , de ha a reklám maga az esemény, akkor megint ott vagyunk, hogy valahogy azt is reklámozni kell, vagy valahogy konvencionális formában felhívni rá a figyelmet, vagy nem? Vagy szerinted erre nincs szükség? Tehát egész más felosztásban kell gondolkodni, nem pedig reklám és reklámozandó, eladandó termék?

B.B.B. 2009.06.17. 21:35:26

Szerintem közéleti kommunikációban kell gondolkozni. A müvészetben, a médiákban, a politikában mindenhol. Nem gazdasági fogalmakban eladandó, reklámozandó termékben, hanem társadalmi fogalmakban. Egyén, közösség, érdekegyeztetés, felelös döntéshozatal, szabad információáramlás.
Egy civileket is megmozgató városterápiás müvészeti esemény kapcsán jogos az alternatív kommunikációs út keresése. Viszont a kommunikáció hatékonysága is fontos. A hatáselemzés is jogos, hisz fontos tudni, hogy az eröfeszítés elérte-e azt, amit szeretett volna elérni.
Ezért tartom fontosnak az érdeklödö, szakmai elemzést, a reakciót. Nem a hiú müvész szeretne egy jó kritikát, ebben sose voltam jó, hanem egy megmozdult társadalmi csoport, müvészeti közösség, kész az eszmecserére. Ami most itt a blogon müködik is.

Egyébként nekem tetszene a gondolat, hogy a MÜPA-ban hátrányos helyzetü cigánygyerekek lépjenek fel, hozzáértö müvészeti vezetéssel és a széksorokban ott kellene ülnie a Koltainak és írnia kellene róla. "Szakmai továbbképzés" lenne az elöadás címe.
Üdv.Nagy Bea

GabriellaSZ · http://vuvei.blog.hu/ 2009.06.18. 13:34:39

Használni a hátrányos helyzetet egy teátrális helyszínen ...ezt számomra nehéz elfogadni, akár a művészet nyúl hozzá, akár más...
Inkább akkor már integrálni, nem nézve a szociális helyzetet sem és a művészeti vezetést összekapcsolni a pszicho-szociális területtel.

Más,
Én közben Angliába léptem, ezt Süsünek meséltem is a majálison, sajnáltam, hogy kimaradok a kiállításból, de ahogy olvasom nem jön össze.
Marci,
neten (skyp) vagy más úton szívesen megosztanám az impresszióimat a Szabadulóművész projekttel kapcsolatban, akár hanggal is....ha még zajlik ez a munkafolyamat.
Üdv. mindenkinek, sokat gondolok még mindig a közös élményekre.
Gabriella

B.B.B. 2009.06.18. 18:02:29

Kedves Gabriella!
Furcsa, hogy azt írod, "használni a hátrányos helyzetet egy teátrális helyszínen" Nem és nem. Egy "emelt müvészet" számára kijelölt helyet megnyitni a hátrányos helyzetüek elött, hogy ott, segítséggel, tehetséggel, kitartással, munkával kifejezhessék magukat. Önbizalmat kapnak, pozitív megerösítést, védelmet és infrastruktúrát az intézménytöl, figyelmet, nyivánosságot, müvészeti irányítást, szakmai támogatást. Plusz egy életre szóló élményt. Ez is egy lehetséges út. Ezt a példát azért írtam ironikusan, mert nem tudom elképzelni, hogy a nagy magyar "emelt" müvészeti intézmények valaha is meg fogják-e lépni ezt a lépést. Néha elképzelem és izgalmasnak tartom. Szerintem a kétféle út nem zárja ki egymást és amit te írsz, hogy a müvészetet összekapcsolni a pszicho-szociális területtel az is teljesen jó. Integrálni pedig akkor lehet, ha beengedem és nem kirekesztem. Amikor a Baranya megyei roma fiatalok a berlini Schaubühnén játszottak, akkor a nézök egy teljes értékü müvészeti produkciót láttak, amiben minden résztvevö a maga méltóságában és szépségében mutatkozott meg. Ugyanúgy játszottak a Baranya megyei falvak müvelödési házaiban is a családtagjaiknak és ismeröseiknek. Mind a két út teljesen ok.
El tudod ezt képzelni a Nemzetiben, vagy a Vígszínházban? El tudod képzelni, hogy a kritikus erröl ír? Ez volt az ironikus gondolat a részemröl.
A színház egy közösségi tett. Fontos kérdés, hogy kikkel, mikor és hol? Ha egy idealsita szociális munkás, vagy müvészet pedagógus mögött nincs intézményi háttér, a munkája után pedig nyilvánosság, akkor a hátrányos helyzetü, akivel dolgozott, ugyanabban a hátrányban marad, mint amiket más területeken is elszenved.
A kirekesztö a "magas" kultúra számos résztvevöje, aki fél a felkavaró széltöl és eredeti energiáktól. Aki nem emancipálja a közönségét, és a társadalmat a kultúrán keresztül, hanem haszálja az öntetszelgésre.
Üdv. Angliának.
B.

gviki 2009.06.19. 07:42:57

Elképzeltem Koltait, ahogy kipeckelt szemekkel kell ülnie a nézőtéren, mint a Mechanikus narancs főszereplőjének...
Bea, szerintem nagyon elméleti síkon közelítesz a kommunikációhoz. Hogy azt mondjuk, közéleti kommunikáció, az rendben, milyen is lehetne még,nem sok választási lehetőség van, de hogy ez milyen eszközökkel, milyen kampánnyal történjen, az már bonyolultabb kérdés. Fancsikai említett itt gerillamarketinget, vírusmarketinget, azt hiszem, ez mind a netes felhasználókat célozza, kevés olyan ötlet van - legalábbis én így látom az alapján, amit erről gyorsan összeolvastam - ami a netet nem használó mondjuk idősebb korosztálynak szól. Pl. a színes elefántok, zebrák, tehenek a városban - igaz, ezeknek magánszorgalomból kell utánaolvasni, hogy mik is tulajdonképpen - szintén a neten. Ha a gerrillamarketing az - is - hogy xy sorozatban lefeküdtek-e egymással az úgynevezett színészek, vagy nem, most ez kiszivárgott, nem szivárgott, a csatorna perel, nem perel - ez indexes úgynevezett hír - akkor én asszem nem vagyok ennek a befogadására jó alany. Tulképpen videómegosztók előtt sem töltök órákat, hogy kiszűrjem onnan a reklámkampány-videókat.
Magyarországon nemcsak a kritikusokkal van baj, hogy nem írnak, hanem a közönség sem menne be, ha pl. a Vígben, vagy a Nemzetiben - állandó előadásként, nem egy alkalommal! - hajléktalan-színház, a Karaván, mozgássérült-színház stb. lenne. Ezeket a fesztiválok felkapják, ír róluk mondjuk a Narancs, aztán kész. És szerintem a cigánygyerekek a Schaubünén nem egy teljes évadon kersztül szerepeltek mondjuk minden héten, de legalábbis rendszeresen Vannak egyébként ebbe az irányba hajló pozitív példák, pl. Bozsik Yvett Társulatának és mozgássérült táncművészeknek közös produkciója a Lélektánc, amit én a Millenárison láttam unokahugommal - nagyon tetszett neki, szó szerint sírt a meghatottságtól - díjat is nyert és most országos turnéra indulnak (indultak), nem fesztiválokon,hanem tudomásom szerint hétköznapi színházi körülmények között. Szóval visszatérve a Víg-re; ahol már egy Mohácsi-féle rendezés is megbukik a Víges közönségen, ott ugyan hogyan fogadnának egy mondjuk szocio-színházat?
Egyébként pedig a mostani évadban a Trafónak is nagyon érdekes színházi - részben külföldi - ötletei voltak; én egyikről sem olvastam Koltai tollából, sem a konténer színházról, sem a többiről, de még a Peter Brook rendezésről sem, ahová pedig kivezényelték a színművészetis gyerekeket is - legalábbis nekem így tűnt, mintha csak belőlük állna a közönség, ja, meg Gyabronka, Láng Annamari stb... a közönség is, ahogy mondják, megér egy misét.Szóval hagyjuk is szegény Koltait, megnéz egy évadban mondjuk hatvan előadást az egész országban - nem biztos, hogy mindenre van ideje. (Amúgy a Krétakör Kurázsi papájáról írt az ÉS-ben, nem mintha meg akarnám védeni!) Talán most már megkérdezhetnénk tőle, hogy ezt a konkrét projektet miért nem helyezte górcsöve alá.

B.B.B. 2009.06.20. 00:33:09

Talán mert nem tudott róla?

A közéleti kommunikáción érdemes elgondolkozni.

GabriellaSZ · http://vuvei.blog.hu/ 2009.06.20. 11:58:54

@B.B.B.: ahogyan itt kifejted a gondolatot, egészen más perspektívába került az egész számomra. Köszönöm.
Szociális szakemberként több alkalommal próbáltam közreműködni hasonló jellegű projektekben, de vagy a megközelítéssel volt bajunk vagy a teljes érdektelenséggel. Legutóbb- - a Városháza téren januárban nagyméretű, színes , figyelemfelhívó plakátok kerültek kiállításra, hajléktalan emberek műveiből. A projekt nagy része közösséginek mondható, mert trénerek, szociális munkások és a hajléktalan emberek együtt dolgoztak az alkotásokon, de ahogy kikerült a "nagy közönség" elé, értem ez alatt akár a médiát is, a teljes érdektelenséggel kellett szembesülni. Tudom, hogy ez sokkal bonyolultabb jelenség, minthogy ezt pár gondolatban itt megfejtsem, nem is ez volt a célom....
Ssóval, abszolút csatlakoznék a gondolataidhoz-"Önbizalmat kapnak, pozitív megerösítést, védelmet és infrastruktúrát az intézménytöl, figyelmet, nyivánosságot, müvészeti irányítást, szakmai támogatást. Plusz egy életre szóló élményt."
Ahogyan a Szabadulóművész projekt próbált a közösségéért- közönségéért elérni, sokkal célirányosabb és finomabb közeledést valósíthat meg (tapasztalataim szerint...), mint egy kimondottan direkten szervezett szociális projekt művészeti körítéssel...
Közösségi keretek között, a közösség integrált tagjaként tud megnyílni és feloldódni a legtöbb ember, pláne egy, addig intézményes keretek között stigmatizált, izolált emberről, csoportról beszélünk....
Anglia jól van:)
Gabriella

GabriellaSZ · http://vuvei.blog.hu/ 2009.06.20. 12:06:40

Miért bántjátok annyit Koltai Tamást?

GabriellaSZ · http://vuvei.blog.hu/ 2009.06.20. 12:26:33

El tudod ezt képzelni a Nemzetiben, vagy a Vígszínházban? El tudod képzelni, hogy a kritikus erröl ír? Ez volt az ironikus gondolat a részemröl.

Egyébként a Nemzetiben vagy az előtte kialakult "légüres terekben" és Alföldi közreműködésével, támogatásával eltudnám képzelni...azt, hogy a kritikus erről ír, már kevésbé...ezért sem értem, hogy miért Koltait szapuljátok? (csak Őt vagy senki mást....pedig)
A Poszt-n ismét kiderült számomra a szakmai beszélgetések alatt, hogy a legkevésbé sem érdekli a mainstream színház szakmát a közönség. Kiábrándító volt ezzel szembesülni. Pláne egy ilyen élmény után, ami itt kaptam, adtam, befogadtam etc.

B.B.B. 2009.06.20. 23:34:55

A plakátokat én megnéztem és nagyon örültem neki, hogy volt ilyen projekt Budapesten. Szerintem, mivel jó helyre volt kitéve, azért sok embert elért. Az igaz, hogy nyomni kell ezeket a projekteket, struktúrát felépíteni és egy idö után változik majd meg a sajtó és egyebek hozzáállása.

Egyébként én is el tudtam volna képzelni a Nemzetiben és az Alföldivel, de sajnos a valóság nem ez volt, hanem az, hogy egyszer a Kávások lettek elküldve a Nemzetiböl, igaz még a Jordán alatt, az Alföldi pedig szóba se állt velem, pedig bevetettem minden ismeretségemet. Az Árpád még elötte mondta, hogy felejtsem el a hivatalos színházakat, ha a színházpedagógiáról és a közönség felé történö müvészetközvetítésröl beszélek. Igaza volt. Bár nem értem, hogy a múzeumok miért voltak képesek meglépni ezt a lépést és a színházak meg nem. A közönséget is lehet nevelni és szerintem elsö sorban a fiatalokon keresztül. Egy fiatal ember még nyitott. Ha nem csak a plüss székböl ülve nézegetheti a színházat, hanem egy kicsit a magáénak is érezheti, felmehet a színpadra, benézhet a színfalak mögé, használhatja a próbaszínpadot, akkor már rögtön jobb a kapcsolat. Ha közben értö emberek elmagyarázzák, illetve vele is kipróbáltatják a munkafolyamatot, akkor már biztos, hogy egyre értöbb közönséget nevelünk. Egy nyilt nap is már nagy elörelépés, ezek elég sikeresek szoktak lenni, úgy hallom, de még ezeken is csak fogyasztó a közönség és nem aktív résztvevö, egyenrangú partner. Pedig az ö pénzét költik a színházak. Az adófizetök pénzét, tehát nem is értem, hogy miért nem törödnek különösebben velük. Én a leginkább olyan fiatalokkal szeretek dolgozni, akik nem is akarnak színészek lenni, csak egy ideig érdeklödnek a színház iránt. Aztán elmegy gazdasági jogot tanulni. Én meg büszke vagyok arra, hogy a jövö gazdasági jogásza nálam játszott egy jelenetet, amiben kicsit túllépve magunkon azon gondolkodtunk, hogyan lehet hitelesen megjeleníteni, hogy meghalt az anyja. Aztán születik egy megoldás, ami vállalható, persze nem tökéletes, de nem ez a lényeg. De közösen alkottunk és be lett avatva a színház misztériumába. Ezt a gazdasági jogászt késöbb nem fogod tudni kielégíteni klisékkel, mert igényes közönség lesz, nyitott és szociálisan is érzékeny, mert esetleg egy nehezebb sorsú gyereket is megismert a munka során. Hát így képzelném...
Nekem is fetünt, hogy szegény Koltaira kijár a rúd.

gviki 2009.06.21. 08:37:46

Szervusztok lányok,
ha színházpedagógia, akkor inkább a Kolibriban kell gondolkodni, mint a Nemzetiben - a Nemzeti, bármennyit is változott, az marad, ami. Szóval Kolibri, illetve a Nemzeti Táncszínház foglalkozik még gyerekekkel, beavató táncszínházi programokon, ahol nemcsak megnézetik velük a Juronics valamelyik darabját, hanem a Juronics szóba is áll velük. Vagy, még a Bárka az, aki egyáltalán érdeklődik ez iránt a korosztály, mint fogyasztó iránt (Vidovszky György és gyerekcsapata). Kőszínházak esetén ennyi, legalábbis itt Pesten.
Nekem az a problémám, hogy itt van ugye az unokaúghom, akivel eljárunk színházba, táncszínházba stb., én gondosan kinézem a darabot, elmegyünk, beszélgetünk róla stb. (Unokaöcsémmel, is, de őt főleg a férjem kíséri, bár neki is leginkább én veszek jegyet. Van, hogy fontosnak tartom, hogy apukájával legyen ilyen élménye - így kértem nekik a most januári hamlet.ws-re, ami akkora élmény volt számára, hogy magam is meglepődtem, mert ugyan mivel lehet egy nyegle kamaszt megfogni; ez nehéz ügy). Szóval unokahúgommal járunk el, de én nagyon igényelném, hogy drámapedagógusok és művészek fogadjanak minket a színházban, beszélgetés, próbafolyamat bemutatása, mit olvassunk hozzá, hogy kötődik ez a mi életünkhöz stb., de nem és nem lehet,mert minden ilyen foglalkozásra osztályokat várnak - legalábbis a kiírásuk szerint. Tehát a tanítónéni van abban a kegyelmi állapotban, hogy viheti a gyerekeit, a nagynéni egyedileg nincs. De én nagyon sok olyan tanítónénit is ismerek, aki inkább jobb, ha nem viszi az általa kiválasztott darabra, illetve, legszívesebben kategórikusan megtiltanám, hogy a gyerekeinket vigye, mert annyira másképp gondoljuk azt, hogy mi a színház, mi a művészet. Ha a tanítónéni másként gondolja, akkor nem viszi. Ha az igazgatónak nem tetszik a hamlet.ws, akkor hiába szeretné kétszáz gyerek megnézni, nem hívják oda. Kb., mintha a feudalizmusban élnénk. Van valami bensőségesség egy igazi színházi élményben, a feldolgozásában, megbeszélésében; ez nem mindig működik egy osztálynyi gyerekkel, ez az intimitás. Nyilván más, ha konkrté drámajátékról van szó gyerekek között, ott kell egy egész osztály - szóval a színház is olyan, mint az élet, néha jó, ha sokan vannak körülötte - osztálytársak - néha meg jobb elhúzódni, magába mélyedni egy embernek. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kamasz gyereknek legyen egy felnőtt útmutatója, ha lehet, nemileg azonos, aki nem a szülő (mindenki emlékszik nyilván, hogy viszonyult ilyen idős korában a szüleihez), de érti, szereti őt, könyvet ad a kezébe, elviszi ide-oda, beszélget vele az első szerelemről - erre egy tanár nem mindig képes, amennyi gyereket tanít, kizárt, hogy mindegyikhez intime viszonyuljon.
Szóval, úgy látszik, én valami olyasmire vágyom, ami nincs.
Egyébként voltam a Nemzetiben egy közönségtalálkozón, ami az Oresztész után volt. Hát persze, hogy volt krétakörös színészek voltak ott - nem régi nemzetisek -, meg persze az Alföldi, aki alaposan meglepődött, hogy ennyi ember megvárta ezt a beszélgetést - mindenféle korosztály, sok idős ember is - nagyon pergő, néha vicces, de értő, elemző beszélgetés alakult ki. Tehát a közönségnek erre igenis igénye van, sőt még többre is. Ha a kőszínházak a valóságtól elzárkóznak, az az ő bajuk, akkor járjon a Vígbe aki akar, (Nemzetibe is csak a Krétakör miatt megyünk) a magam részéről köszönöm, máshova viszem a pénzemet, valamint az unokahúgomat, -öcsémet, gyerekeimet, stb.
Ja, és Koltaival van a legkevesebb probléma ebben az egészben - hogy egy kis hagyománnyá vált koltaizással fejezzem be.
üdv
gubuczviki

B.B.B. 2009.06.21. 23:42:47

Köszi az infókat.
Igen a nézönek van rá igénye és ez jó!
Kicsit visszatérnék a közéleti kommunikációra. Ma voltam egy pódium beszélgetésen, ami arról szólt, hogy néhány müvész szeretne alapítani egy interkulturális müvészeti központot. Itt a Ruhr vidéken nagyon sok migráns él és felnött a vendégmunkások második generációja is. Tehát indokolt ez az ötlet. Az ötletgazdák elöadták dióhéjban a tervüket. Ezek után beszélt az illetékes politikus. Majd a rádió munkatársa moderálta a további beszélgetést és felszólalhatott bárki pro és kontra. Még egy fazon is volt itt Amszterdamból, aki azért jött, mert náluk nem jött össze egy hasonló projekt és most az okokat kutatja, miért. Ezek után beszéltek migráns müvészek, egyéb kulturális intézmények képviselöi, tanárok, valamint a két zöld párti politikus, aki nagyon támogatja a tervet. Az egész csakkét órán át ment. Mindenki összeszedetten beszélt és elhangzott sok érv ellene és érte illetve javaslatok a változtatásra. Na ez szerintem így tök jó. A politikus beszélget a müvésszel, elmondja az érveit, a müvész is, figyelnek egymásra. Ezek nagyon fontos momentumai a közéleti kommunikációnak. Igy lehet közös struktúrát építeni. Ennek semmi köze a pénzhez, mert az itt sincs, amióta bezárt a Nokia és az Opelt is a gazdasági válság rázza.
Csak hogy ne maradjak túl teoretikus a közéleti kommunikációt illetöen.

gviki 2009.06.22. 08:12:44

No és... miért bukott meg Amszterdamban az interkultúrális projekt? Ha le lehet írni részletesen az okokat...

B.B.B. 2009.06.22. 22:05:59

Azt nem mondta el a fazon részletesen, de az volt a lényeg, hogy túl sokat akartak egyszerre. Itt nálunk a vasárnapi beszélgetésen is az volt a probléma, hogy egy helyröl beszéltek, aminek a fenntartása megint rengeteg pénz és az embereket, akiket érint, megint nem ér el semmi.
Szerintem ezért is nagyon jó a Krétakör új rendszere, mert se egy monstre helyet, se egy komoly társulatot nem kell fenntartania, repertoárt se játszik, azaz tud koncentrálni azokra, akikkel épp dolgozni akar. Olyan mint egy mozgékony, bevetésre kész gerilla. Most már csak az a kérdés hogyan tudja a folyamatos kvalitatív munkát meggyözöen nyomni és a városban tudatosítani.

gviki 2009.06.23. 07:20:59

De azért a Krétakörnek elég nagy helyet kell fenntartania - az a Bázis, amit most tíz évre kapott az önkormányzattól nem kis alapterület...

B.B.B. 2009.06.23. 23:31:08

Ha összehasonlítom egy színházépülettel, vagy a Trafóval, vagy egy müvelödési házzal, akkor azért mégis szerényebbek a méretei. Azért valami bázisra szükség van, ahonnan el lehet indulni.

Hoffmann Júlia Zsüli 2009.06.26. 15:42:25

A szabaduló-project írásos dokumentációjához fűződne első pár gondolatom...
Először is azért, mert roppant érdekesnek találtam, s temérdek kérdést hagyott maga után bennem.
De legfőképp, az tűnt fel, hogy ...őszinte, s ha kell ironikus. Nem levegőbe beszélő történet volt mindez, egy léggömb...hanem kérem szépen itt zajlott valami!
Szocio-doku művészet, intermédia, s még ezerféleképpen nevezhetnénk ezt az új műfajszerűt, amire ti hónapokkal ezelőtt reflektáltatok általatok teremtett, kigondolt eszközökkel, formákkal.
Az újat mindig nehezebben fogadja a közeg, hiszen nem ismeri. S ez által fél attól. Általa ismeretlen térbe kerül. Valami újat mutat a világból, s lehet magáról a befogadóról is.
S ahogy megfogalmaztátok a LaborHotel eleje intrójában(azt nagyon szerettem), a társadalom tagjainak nem szokása a z önreflektálás. Mert mindig könnyebb a másban keresni a hibát, mint körülnézni bennünk.
Hogy ez miért alakult így , nem tudom.
Nem is lényeges. A hangsúly azon van, hogy miként tudnánk jobbá válni.
S szerintem ez a kis vándorlelkületű játék-terápia egy pompás ötletnek bizonyult, hogy elkezdjük szép- lassan feloldani ezt az égető problémát.
Apró részleteiben hasad ki a valami. Aminek eredete nem ismerhető tisztán.
Például, történt az, hogy osztálytársaimmal az év elején megnyertünk egy pályázatot, aminek keretein belül életre hívhattuk nem túl egyszerű koncepciójú tervünket.
A feladat egy műanyag bébielefánt újraértelmezése, megmunkálása volt.
A tervek szerint az elkészült, közel 60 elefánt, köztük a miénk tavasszal vonult volna ki -,s fel az Andrássy útra.
Az ötlet megnyerőnek tűnt, hiszen talán a sok színes, műalkotás felrázza a fővárosi gyaloglók hétköznapjait. Hiszen nem mindig találkozhat az ember lazúros színpamacsokkal.. Elvonatkoztató célja lehetett volna....mégis sorra történtek a rongálások. Valamelyiknek orrát törték, hátát beszakították.
Május 1-től számítva mindössze egy hetet voltak a szabad ég alatt.
Öröm az egészben, hogy a renoválások végeztével újra hódítanak, nem köztereken, hanem zárt térben, elsősorban plázákban. De ez nem olyan mégsem, amilyen lehetett volna. S nem értem miért alakult/alakulhatott ez így ! ?
Miért nem vizsgáljuk meg közelebbről, azt amit nem ismerünk, ahelyett, hogy megsemmisítenénk?!
Talányszerű...
Élményeimnek pozitív színeváltozását is elmesélem, hogy, igen, valóban van a másik fél is..a lelkes "önkéntes".
Rendhagyó tárlatvezetésre invitálta a nagyérdeműt a kortárs Hoppart Társulat, a Bajor Gizi Színészmúzeumba .
Előadásuk csalfa volt...kommersz eszközök segítségével, s nagy adag színészi játékkal öltögették fel színész nagyapáink, s anyáink bőrét időben percről percre változón, térben pedig szobáról szobára, emeletről földszintre vonulón.
A laikus közönség arcáról a kezdetben leült dölyf melyet a játék hirtelensége okozott szép lassan feloldódott, s mindenki nevetett.
Igazi befogadókká váltak
Nagyon élveztem, jó volt ezt látni.

Gulyás Marci 2009.07.03. 19:55:53

Kedves Zsüti,

én is láttam az elefántok némelyikét, az Oktogonnál egészen biztosan állt egy, és ami külön jó volt benne, hogy a mi kocsink egykori színhelyéhez egészen közel. Ez azért is volt vicces, mert olyan kapcsolatot teremtett a korábbi műtárggyal, ami bizonyosan nem volt része a mi koncepciónknak (a kristálycsillár által megvilágított kocsi eltűnése, és a helyén egy elefánt megjelenése önkéntelenül is behozza az elefánt-a-porcelán-boltban értelmezést.)

Nagyon izgalmas volt B.B.B. és gViki vitája, nekem most jutott eszembe egy újszerű megközelítés a műfajiság kapcsán. A Mátrix-franchise apropóján kezdtem el azon gondolkodni, hogy milyen mainstream példákat láthattunk intermediális művek esetében. Ugyebár az Újratöltve és a Forradalmak közti átmenetet a Wachowski páros egy videó játékkal, és egy anime sorozattal próbálta elmesélni. Az ötlet tényleg újszerű volt,a kivitelezés is jobbára sikerültnek mondható (most nem az esztétika, hanem az alkotói elgondolás koherenciája felől értem a sikerültséget) de a szélesebb tömegek számára a Mátrix alapvetően filmélmény maradt, olyan amilyen. Pedig ők aztán veszettül költöttek marketingre, PR-ra, etc.
Éppen ezért nem gondolom kudarcnak, ha valakinek A szabadulóművész apológiája mindösszesen a RéS-t, vagy a LaborHotelt, egy artP akciót, vagy csak egy kocsit jelent. Alkotói részről a koherens kivitelezés az egyedüli lehetősége a felelősség vállalásának, minden, ami ezen túlmutat már feltételezi a másikat. Szerencsére.

gviki 2009.07.06. 17:52:24

@Gulyás Marci:
Lehet, hogy nem gondolták át, ki is legyen a célközönség. A képregény, anime, manga, vagy bármilyen másik fajtája - nem ismerem a rendszertani besorolásokat - szubkultúra. Megvannak a maguk sztáralkotóik, akikre egy maroknyi rajongó istenként tekint, időnként még nálunk is sikerül valami boltot összehozni - jelenleg a Trillian - a képregényfanoknak , de a legtöbb ember, aki bemegy a moziba pattikukival, megnézni egy amerikai filmet, nem biztos, hogy megveszi a képregényt. Vagy, ha nem ugyanaz a tömeg volt a képregény célközönsége, hanem a képregényfanok, akkor lehet azt mondani, hogy nektek meg csináltunk egy képregényt, mert a ti szívetekhez ez az út vezet. Végülis nem kell mindenkihez ugyanazon a nyelven beszélni.
A videójátékot nem tudom. Nem látom, hogy tizenhat éves kor felett (vagy akár alatt is) ez milyen pluszt ad az embernek...

Gulyás Marci 2009.07.08. 14:15:26

Igen, itt egyébként érdekes visszaolvasni mit is írt Meyers a felkérésünkre a Szabadulóról, miszerint az alkotók elsőként saját magukat teszik vizsgálat tárgyává. Ami csak azért fontos, mert a Mátrix is ezzel próbált operálni, társadalom-kritikai-akciófilmként hirdetve magát, de aztán elveszett a saját ellentmondásaiban. Ma olvastam, hogy a Slumdog Millionaire (magyarul Gettómilliomosként ment, ha jól emlékszem) alkotói vettek egy házat annak a fiúnak, aki az egyik főbb szerepet játszotta a filmben, és akinek a hatóságok néhány napja lerombolták azt a kalyibáját, amiben a családjával élt. Amikor kiment a BBC riportere megnézni a házat, találkozott más családokkal, és más szereplőkkel, akik detto azonos körülmények között élnek, és várják a film készítőitől, hogy akkor most nekik is segítsenek végre. Annyi történt, hogy létrehoztak egy alapot, amiből a filmben szereplők taníttatási költségeit fogják majd fedezni. Csak azért ismertetem ilyen részletesen a történetet, mert érdekes tanulsággal szolgálhat a Szabaduló megértése szempontjából. A film alkotói belenyúltak egy szociális darázsfészekbe (indiai nyomornegyedek) azt felnyalták szélesvászonra, és mint az elesettek és megnyomorítottak krónikásai hatalmas anyagi (200 milliós összbevétel) és szakmai (Oscar díjak, etc.) elismerésben részesültek. Közben a film semmit, de semmit nem segített ezeken a srácokon. És most nem az anyagi juttatások vélt vagy valós hiányára gondolok, hiszen az Isten pénze nem lenne elég a probléma megoldásához, nem hogy az a 200 millió USD. De. Szmokingba öltöztetni őket, megpörgetni körülöttük egy Oscar ceremóniát, majd visszaküldeni mindegyiküket a pala tető alá, az azért erős.
Azért iszonyatos bukás ez a film - művészi szempontból - azért iszonyatos mementója a tehetségtelenségnek és a felelőtlenségnek, mert egy szokvány filmkészítési eljárást alkalmaztak alkotóik egy-az-egyben egy olyan helyzetben, amikor a célkitűzéseik egyáltalában nem a szokvány filmkészítési eljárások célkitűzéseivel mutattak rokonságot (szociális szempontok figyelembevétele, az emancipálódás lehetősége egy művészeti munka keretein belül, ahogy azt pl. BBB is írta nagyon pontosan). Emlékszem, amikor azt artP események tervezésének kezdeti fázisában voltunk, gondolkoztunk mindenfélében, a dzsumbuj felvirágoztatásában, a kerület összes cigány gyerekének kifehérítésében, etc. A három gráciát legfőképpen azért illeti elismerés, mert mind a maguk, mind a bevont civilek számára mindvégig pontos kereteket szabtak az együttműködésnek, és nem terhelték meg egyik projektet sem 'terézanyai' elvárásokkal. Végtelenül tisztességes és felelősségteljes hozzáállással dolgoztak mindvégig azért, hogy a bevontak a lehető legfelszabadultabb módon képviselhessék enmagukat - és itt újra csak Meyersre tudok utalni, nála pontosabban ezt én sem tudnám megfogalmazni.
Azonban Viki: az utolsó mondatoddal szíven szúrtál. A digitális játék (konzol, PC, etc. alapon, most egyre megy) a 21. század kifejezési formája, úgy mint ahogyan a huszadiknak a film volt. Hogy művészet-e vagy sem, az a készítők szándékától, tehetségétől, etc. függ. Irtó hamar indusztrializálódott a szcéna, éppen ezért az autentikus törekvéseknek nagyon nehéz dolguk van. De pl. Peter Molyneux játékai (Black and White, etc.), a Blizzard játékai (Starcraft, Diablo, etc.), a Doom, a Fallout első két része, az Outcast, a Deus Ex, a Beyond Good and Evil, a Half Life széria, és a többi és a többi mind-mind meghatározó kultúrtörténeti mérföldkövek. Ha nem is játszol velük, a hatása téged is érint, mert a legújabb kori filmnyelvi újítások, webes megoldások, az autógyártás, a telekommunikáció és egy sor egyéb terület merített azokból az ötletekből, melyek az említett játékokban jelentek meg először.

gviki 2009.07.08. 15:31:00

Oh, pardon, Marci, nem tudtam, hogy egy igazi "rajongóval" van dolgom, igazán, nem szoktam leszólni dolgokat, ha kicsi gyanúm is van arra, hogy esetleg a beszélgetőpartnernek a szíve közepében van. Igazán nem kell lejátszanunk ezt a meccset: ilyen játékok mellett és ellen is millió érv van forgalomban. Minden esetre nálunk nem mennek ezek a játékok - gyerek nálunk nem ül képernyő előtt, mi felnőttek pedig immunisak vagyunk.
Bizonyára hasznosítom tudtomon kívül a "vívmányait" ezeknek a játékoknak, jóllehet meg sem fordul a fejemben, miközben "hasznosítok", de talán nem is baj. Thomas Alva Edisonnak sem mondok hálát minden nap, amikor felkapcsolom a villanyt, vagy pl. nincs semmilyen érzelmi viszonulásom az űrkutatáshoz - pontosabban az ide elköltött dollármilliárdokhoz - de az ennek melléktermékeként létrejött teflonhoz már igen: remekül lehet vele palacsintát sütni, persze nem gondolok palacsintasütés közben a marslakókra. Minden esetre mától pozitív szemlélettel tekintek ezekre a - hogy is mondtad? kultúrtörténeti mérföldkövekre.
Hanem ami ezt a gettómilliomost illeti - elnézést nem láttam a filmet, de amit elmondtál, az nagyon tipikus a sóbizniszre. Bekapja, megrágja, kiköpi. Ugyanez folyt - folyik a valóságsókban: mindenféle felelősségérzet nélkül fenekestül felforgatják egyének életét, reflektorfénybe állítják őket pár másodpercre, aztán magukra hagyják. Hány ember roppant össze ettől? Nehéz szavakat találni ekkora aljasságra.
Ennek a gettómilliomosnak az alkotói pedig jobban tették volna, ha nem mennek oda. Ezt a műfajt csal úgy szabad művelni szerintem, ahogy itthon Bódis Kriszta csinálja a cigányokkal. Velük "élni", velük lélegezni, és igen, ha kell, akkor megebédeltetni a családot, akinél forgat.

Gulyás Marci 2009.07.17. 20:40:11

Szia Viki, bocs a késedelmes reakcióért, nem nagyon tartózkodom mostanában netközelben.
Csak röviden: szerintem más a mechanizmusa az általad említett két példának. Bár mind a valóság show szereplők, mind a Gettómilliomos kölykök önként vállalkoztak a szereplésre, az előbbieknek pontosabb ismereteik lehetnek ennek következményeiről, lévén egyrészt hogy felnőttek,másrészt, hogy a kultúrkörükben ez a jelenség létezik, megtalálható. Az indiai gyerekeknél ez nem áll így feltétlenül. Bár odaát is masszív iparág épült ki a kereskedelmi csatornák térhódítását követően, mégis egyszerű az oka - ahol a srácok élnek, nincs villany.

schillingarpad 2009.07.17. 23:11:19

Nemrég azt olvastam valahol, hogy India egyes vidékein tehenekkel hajtotta kerekekkel fejlesztenek áramot. Erről valami olyasmi ugrott be, hogyan sűríthető több 1000 év egyetlen mozdulatba. Én ezt nevezem fejlett technológiának. Míg el nem felejtem, a kisházban volt laptop és internetkapcsolat. Minek?

schillingarpad 2009.07.17. 23:13:22

Hogy ne legyek félreérthető, nem ugyanarról a vidékről írtam. India nagy ország, sokminden belefér.

gviki 2009.07.18. 20:50:36

Marci, Te a saját intellektusodból indulsz ki, amikor azt feltételezed, hogy egyes egyedek azért mert elérték a nagykorúságot, tisztában vannak pl. akár saját cselekedeteik következményeivel. Nagykorúságuk csak arra jó, hogy az ember ne érezze azt a szívszorítást, mint amikor gyerekek kihasználásáról van szó. Egy tudatos társadalmat feltételezel, felelős polgárokkal. Szerintem attól, hogy egy adott kultúrkörben létezik egy jelenség - pl. a showbiznisz, ha már erről beszélünk -, nem biztos, hogy az egyének fel vannak ellene vértezve.
A "felnőttségről" , vagyis a társadalom szellemi állapotáról Spiró György azt mondta, hogy ami most leginkább jellemzi a magyar társadalmat, az egy öntudatlan állapot, tehát egy tudatnélküliség. Ez baj, és nem sok jót ígér. Nádas Péter pedig ezzel szinte párhuzamosan, hogy most sajnos az általános elbutulás, elsötétedés korszaka jön. Vannak szellemileg felfelé ívelő időszakok pl. ilyen volt a felvilágosodással kezdődő nagyobb intervallum, és hát vannak a sötét korszakok, pl. ilyen ez a mostani - és még csak most kezdődik (ő nem csak magyar viszonylatban beszélt egyébként).
Lehet, hogy nálunk van villany - bár itthoni villanynélküli példát is tudok mondani, vagy romániait - , de ettől sajnos nagy sötétség van - a fejekben. Egy cigány kisebbségi vezető nyomatékosan megkérte a délutáni showműsorok szerkesztőit, hogy ne használják ki az emberek tudatlanságát, mert mérhetetlen károkat okoznak ezzel társadalmi szinten, konkrétan a cigányságnak (is). Lényegében nagykorú állampolgárok feletti gyámkodásra lettek felszólítva a tévések. Nem lehetnek illúzióink, hogy milyen eredménnyel. Ahol az állampolgárokat saját maguktól kell megvédeni, mintha két évesek lennének, na, ott nem túl fényesek a kilátások.
Árpád, hallottam valami olyasmiről is, hogy Ausztrália vagy környéke őslakosainak vittek internetet, olyan helyre, ahol addig villany sem volt, nemhogy számítógép. Először elképesztő volt a megdöbbenésük, hogy így ki lehet látni a világba, aztán megkezdődtek a fejlesztések. Most nekik bizony nagyon jó. Van számítógépük, hurrá. Most tényleg, mért vagyok ilyen, amikor nekem is van, és enélkül nem tudnék beszélgetni Veletek.
Minden jót: v.

schillingarpad 2009.07.19. 23:35:22

Akkor azt javaslom, hogy aki csak teheti, hagyja el Budapestet, és költözzön vidékre. És mindeképpen vigyen magával lámpást!
Nagy Zsóti mesélte nekem. Felesége (anyai) nagyszüleit látogatták meg. A két öreg a koromsötét szobában ült. Zsóti megkérdezte az öregeket, hogy miért nem kapcsolják fel a villanyt. Erre ők azt felelték: Szokjuk a sötétet. Az ember már meghalt, az asszony azonban örömmel él tovább. Sokat olvas, falja a könyveket. Talán Spirót és Nádast is.

B.B.B. 2009.07.25. 23:18:43

Nekem nagyon tetszik az a megfogalmazás, hogy a számítógép az ember megnövelt agya. Vannak olyan zugai, ahová sose jutunk el, de valahol ott vannak és végülis elérhetöek is akár. Egy másik kísérlet során egy getto (sajna nem emlékszem hol, talán dél-amerika?) falába szereltek be, elég masszívan, azaz nem leszerhetöen, egy internettel ellátott számítógépet. A túloldalon a getto lakói, akik elötte sose hallottak számítógépröl és nem is tudták mi az. Nem is mondta nekik senki, hogy mi az, csak ott lett. Pár nap után az emberek elkezdtek odajárni és addig nyomkodták, míg tökéletsen tuták müködtetni és el tudták végezni a legkomplikáltabb müveletek is mindenféle tanítás nélkül. Talán még írni se tudott egyik, vagy másik, de a számítógépen keresztül mégis valahogy megjelent a világban.
A számítógép egy agyprotézis?