Krétakör a twitteren

Ajánló




A szabadulóművész apológiája
Apology of the Escapologist
Made in China - Láng Annamária előadása a Krétakör produkciójában
Kurázsi papa (2008. augusztus, Szentendre) - Le Phun & Krétakör
hamlet.ws
Közhasznúsági jelentés 2008.
Krétakör filmek, DVD-k, CD-k

Kapcsolat

IX. ker. Gönczy Pál u. 2. II./5.
Telefon: (36-1) 334-9960
Fax: (36-1) 334-9959
E-mail: kretakor@kretakor.eu

Hányan olvassák most ezt?

Friss topikok

Karácsonyi anzix - Schilling Árpád ünnepi sorai

2010.12.26. 15:54 Gulyás Marci

Az alábbiakban Schilling Árpád írásával kívánunk békés boldog karácsonyt minden, a Krétakör iránt érdeklődőnek. Az írással kapcsolatos észrevételeiteket örömmel vesszük itt, a bejegyzés alján.

 

Nem tehető anyagivá a végtelen, csupán az illúziója alkotható meg azáltal, hogy képpé formáljuk – írja Tarkovszkij. A végtelent azonban nem kell anyagivá tenni, hiszen nem is áll másból csak anyagból. Szükségtelen az a szellemi erőfeszítés, amely elkerülni igyekszik egy problémát, amely a valóságban nem, csak a hallatlan kreativitású képzeletben létezik. Illúziót alkotni lehetetlen, hiszen a kész alkotás a valóság egy darabja (valóságból álló darab), s ezért már nem illúzió, hanem realitás. Képpé pedig minek formálnánk valamit, ami eleve kép?
Tarkovszkij azért gondolkodik így, mert egy eleve problematikus paradigmában alkotta meg elméleti konstrukcióját. Ennek alapja a filmművészetbe, mint a valóság ábrázolásának technológiájába vetett feltétlen hite volt. Tarkovszkij minden megnyilatkozása hitvallás. Ezért is bánik velük óvatosan az, aki a valóság működési mechanizmusait kutatja, feltétlen tisztelettel egy nagy művész iránt.
A valóságot nem ábrázolni kell, nem megalkotni vagy megteremteni, hanem aktív részesévé lenni. Valóságos megértés valóságos (szellemi, fizikai és lelki) aktivitás nélkül egyszerűen megvalósíthatatlan. A képek szemlélője egy adott kontextus aktív részese. A valóságot kutató és kifejezni igyekvő művészeti kezdeményezések erre az aktív részvételre kérdeznek rá oly módon, hogy a műalkotás részének tekintik az adott teret és időt, történelmi, társadalmi és kulturális hátteret, sőt a szemlélő/befogadó/résztvevő szubjektív reakcióit is. A valóság művészete arra az apró, de nem elhanyagolható jelenségre hívja fel a műélvező figyelmét, hogy a hangsúly nem a látható tárgyi valóság esztétikai értékén, hanem az azáltal kiváltott konkrét/valóságos/aktív reflexió mibenlétén van. Vagyis az alkotás fókuszpontja nem az alkotás vagy a művész, hanem a vizsgálódó személy tevékenysége.
Hasznos művészet.
Nem kell tehát sem anyagivá, sem képzeletté tenni a végtelent. Egyszerűen csak tudatosítanunk kell a jelenlétét, vagyis a mi jelenlétünket benne. Ennek útja pedig a részvétel: a szemlélődést követő közreműködés. A művészet, szövetkezve a modern tudományokkal, olyan környezetet teremthet, amelyben az emberek a rendelkezésükre álló fogalmi készlet színvonalától függetlenül is képesek befogadni egy másik emberi lény jelenlétét, és arra konkrét/valóságos/fizikai választ képesek adni úgy, hogy az a másikat újabb válaszok megfogalmazására sarkallja.
Ezt a célkitűzést minden valóságtól idegen misztifikáció gátolja, többek között az a gondolat is, miszerint a művész valamiféle magasabb rendű igazság szolgálója lenne. A kortárs megfogalmazás inkább valahogy így hangzik: a művész professzionális önkifejező, aki ebben a minőségében személyes vagy közideák megfogalmazására képes. Már csak azért sem lehet egy magasabb igazság szolgája, mert ilyen igazság nem létezik, legfeljebb az a személyes vágy, amely ezt a képzetet minduntalan kitermeli magából.
Az alkotás, mint szolgálat és hittevékenység, létjogosultsága annak a történelmi helyzetnek a következménye, amelyben a politikai hatalom kereteket szab a művészek számára. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között az alkotószellem elszigetelődik, és már magát a tehetséget is egyfajta sorsáldozatként fogja fel. Azonban másfajta körülmények, társadalmi viszonyok a művész, sőt mi több a művészet fogalmát is átértelmezik. Természetes, hogy abszolút igazságokba kapaszkodik az a lángoló elme, akit a kevesebb fantáziát birtokló hivatali személyek gúzsba kötnek. Valahol menedékre, nyugalomra kell lelnie, és ezt csak a mennyei magasságok szféráiban teheti meg. Egy differenciáltabb (más problémákkal küzdő, a közös problémákat eltérően megfogalmazó) társadalmi környezetben a művész képzelete is differenciáltabbá válik. Nem az örök szellem kifejeződésére törekszik, sokkal inkább vágyik valami kézzel foghatóbb, hasznos tevékenységre, amellyel ő maga is részese lehet a a kisközösségi folyamatoknak és ezen keresztül a nagy társadalmi változásoknak is. Ebben a korban és ezen a kontinensen most nem az tűnik a legkézenfekvőbbnek, ha isteni üzenetek hírvivőinek gondoljuk magunkat, mi, professzionális önkifejezők. Sokkal értelmesebb megközelítés a konkrét környezet kutatóiként tekintenünk magunkra, akik nem elhivatottságot éreznek, hanem egyszerűen hasznossá igyekeznek tenni magukat a többi, kevésbé vagy egyáltalán nem professzionális önkifejező számára. Ma sok komoly cél közül választhatunk.
A teljesség igénye nélkül is érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az önkifejezési képességek fejlesztése hogyan befolyásolja az egyéni és a csoportos önkép megalkotásának az esélyét. A játékos lét örömének felfedezésén-felfedeztetésén keresztül lehetővé válhat a partikuláris érdekek nélküli, sérelmek igazolásának vágyától mentes egyéni és közös emlékezet megélése. Így esély kínálkozhat az eltérő kultúrájú csoportok, közösségek tapasztalatainak és értékpreferenciáinak a mostaninál hatékonyabb közvetítésére. A kommunikáció különböző szintjein kell otthonosan mozognunk, és változatos formáival rendelkeznünk. Ez az alkalmazkodó-, ha úgy tetszik kompromisszumkészség teheti csak valóságossá a fenntarthatóság, a méltányosság és az élhetőség alapeszméit. Tisztázhatnánk persze felelősségeink határait is. Megalkothatnánk végre a közügyekért való beszéd értelmes és életszerű fogalmi készletét.
A felsoroltakon túl természetesen még mindig marad az emberben valami, ami titkos, irracionális, nem megemészthető. Ha azonban ismerünk módszert arra, hogy sérülésmentesen közlekedjünk egymás között, akkor még ettől a titkos részünktől sem fogunk annyira tartani.
Egyetértek Tarkovszkijjal abban, hogy a hit az alkotás folyamatának szerves része. Az alkotás elképzelhetetlen egyfajta hit nélkül. Hogyan lenne elképzelhető az a helyzet, amikor egy bármit is alkotó ember nem hisz abban, hogy elképzelései valóra válthatóak? Ugyanígy: nincs alkotás álmok nélkül sem, hiszen a papírra vetett gondolatok nem tekinthetők többnek vágyképeknél. Az alkotó ember tehát álmodik, és hisz az álmaiban. Ezek a romantikusnak tetsző gondolatok nagyon is hétköznapiak, amennyiben a kreativitás világában élünk. Egy alkotási folyamat, de akár egy tudományos kutatás sem épülhet fel pusztán racionális elemekből. Sokat jelent a rutin, a tapasztalat, a korábbi kísérletek szilárd talajon álló eredményei, a pontos, előrelátó tervezés, de egyik sem biztosítja be annyira az alkotó/kutató embert, mint az önmagába, pontosabban az álmaiba vetett, megingathatatlan hite. A hit, amennyiben remény, úgy a tehetség egyik nélkülözhetetlen alkotóeleme is. Bármennyire is alkalmas egy adott személy az alkotásra, ha nincs hite, reménye sincs, amely nélkül türelme sem lesz ahhoz, hogy végigéljen és dolgozzon egy sokszor kilátástalannak és végtelennek tűnő folyamatot. A hit tehát remény, s a remény türelem.
Az alkotás sikerében hívő ember majdnem olyan, mint a hazárdőr, hiszen egyiknek sincs biztosabb tudása a másikénál, amikor tevékenységébe belefog; előbbi azonban annyival tisztességesebb az utóbbinál, hogy kényszer nélkül is vall helyzetéről és szándékairól.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kretakor.blog.hu/api/trackback/id/tr142540079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.